A keresetek tavalyinál enyhébb növekedésére számítanak idén az elemzők, akik szerint a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.
A fogyasztóiár-index januárig az üzemanyagárak bázishatásainak és az élelmiszerárak növekedésének következtében emelkedik, majd fokozatos mérséklődést követően - várhatóan 2022-ben - a 3 százalékos inflációs célon stabilizálódik - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Inflációs jelentése.
A KSH legfrissebb adatai szerint januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a 2016-ban kötött hatéves megállapodás hatása az idei béradatokon is érződik.
Magyarországon nőhettek a legnagyobb mértékben a bruttó keresetek az unióban, a magyar állam nyúlt leginkább a zsebébe - írta a Magyar Nemzet az uniós statisztikai hivatal legfrissebb vállalati adatai alapján.
A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet - állapította meg a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek