A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csatlakozik a Sustainable Stock Exchanges (SSE) nemzetközi fenntarthatósági kezdeményezéshez, ami tovább erősíti a BÉT elkötelezettségét a környezeti és társadalmi fenntarthatóság, illetve a felelős társaságirányítás iránt - közölte a tőzsde.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az év első hetében, a BUX pénteken 40 145,18 ponton zárt, 2,57 százalékkal magasabban a 2018. év végi záróértékénél.
Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A 2018-as év egészében 0,6 százalékkal gyengült a BUX az előző három év jelentős emelkedése után, a részvényforgalom viszont 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit - közölte a BÉT.
Január elsejétől módosul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénykategóriáinak feltételrendszere, az új szabályok érintik a belépési és a folyamatosan teljesítendő kritériumokat.
Az AutoWallis igazgatóságának elnöke Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója lett, a felügyelő és az auditbizottság elnöke ifj. Chickán Attila, befektetési kapcsolattartója Székely Gábor.
A negatív nemzetközi hangulat miatt esés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is december 10-én, hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
Elindult a kereskedés a középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacon a platformon elsőként megjelenő kibocsátó, a Megakrán részvényeivel - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).
Hét tőzsdén kereskedett befektetési alappal (ETF), továbbá hat európai részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alternatív piaca (BÉTa piac) - közölte a tőzsde.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek