Kezdőlap Címkék Budapesti Értéktőzsdén

Budapesti Értéktőzsdén

Bizonytalanul kezdődhet a kereskedés – az OTP-nek lehet esélye emelkedésre

A vezető részvények közül leginkább az OTP-nek lehet esélye emelkedésre a JP Morgan céláremelésének köszönhetően.

A Fed-re várnak a befektetők

A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.

Az elemző szerint emelkedéssel nyithat a tőzsde

A Richternél nem változtak a fontos szintek, az árfolyam 10 560 és 10 290 forint között mozog. Pénteken a Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 360 forint maradt, 1,2 milliárd forintos forgalom mellett.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Tovább vásárolta saját részvényeit az OTP, amely hétfőn 39 000 darab részvényt vásárolt vissza darabonként 17 534 forintos átlagáron.

Pozitív nyitás várható a pénteki kereskedésben

A kedvező nemzetközi hangulat miatt azonban pénteken pozitív irányú elmozdulás várható nyitásban.

Iránykeresés, kis emelkedés valószínűsíthető a keddi kereskedésben

Iránykeresés, kis emelkedés valószínűsíthető kedden a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Az OTP árfolyamában továbbra is 17 269 forintnál húzódik fontos ellenállás, míg 16 770 forintnál támasz. Az elemző hozzátette: az egyik technikai indikátor alapján hamarosan nagyobb mozgás indulhat a bankpapír piacán.

Vasúti logisztikai vállalatban szerzett többséget a Waberer’s csoport

A Waberer's International lezárta a Petrolsped csoport többségi, 51 százalékos részesedésének felvásárlását

Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés

Enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kissé elbizonytalanodott a nemzetközi befektetői hangulat.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat kedden a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

BÉT – Az elemző szerint emelkedés várható a tőzsdén

Folytatódhat az emelkedés kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) miután hétfőn felülteljesített a hazai részvénypiac - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior...

Az elemző szerint iránykereséssel nyithat a tőzsde

A szerdai enyhe mínusz után csütörtökön délelőtt sem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a kereskedés iránykereséssel indulhat - írta Török Lajos Dániel,...

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Hírek

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.