A hazai vállalkozások bevétele átlagosan 11,4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány okozta válság kezdete óta, de a cégvezetők többsége fellendülést vár, és nem kényszerült elbocsátásokra - közölte a CIB Bank saját kutatása alapján.
A pandémia első hulláma után a legtöbb szektorban helyreállt az élet. A kérdés most az, hogy milyen kihívásokat rejt a járvány második hullámának megjelenése. A CIB Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője, Fetter István elmondta: a járvány első időszaka 15 százalékot meghaladó forgalomcsökkenést hozott, új termékekkel, a hitelbírálat felgyorsításával és az online megoldások fókuszba helyezésével sikerült konszolidálni a piacot.
Jövőre 3-3,5 százalék közelébe csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme, amely azonban az Európai Unió tagországai között az egyik legmagasabb lesz. Drasztikus monetáris politikai fordulat 2020 végéig nem várható - derült ki a CIB Bank elemzésből.
A CIB Bankcsoport négyéves üzleti terv alapján átalakítja bankfiók-hálózatának harmadát, amelyhez 10 millió eurót kap tulajdonosától, az olasz Intesa Sanpaolo csoporttól.
Bár a bruttó hazai termék tavaly negyedik negyedévi, 5,0 százalékos növekedési üteme alaposan felülmúlta az elemzői várakozásokat, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a magas növekedési ütem nem fenntartható, a bővülés idén 3,5 százalék körülire lassulhat.
Miközben a híradások alacsony kamatkörnyezetről szólnak, ez inkább a vállalti hitelekre igaz. Az Üzlet kiszámolta, mennyi kamatot fizet 1 millió forint személyi kölcsön esetében. Tessék kapaszkodni, érdekes számok következnek.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek