A magyar vállalatok TOP 500-as listájába tartozó Legrand Zrt. a legnagyobb válságok idején is növekedni tudott, amihez a sajátfejlesztésű üzleti stratégia, a Crenchmarking is hozzájárult.
Agilis, erősebb, jobban látható kamarát kíván építeni Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara tavaly megválasztott, új elnöke. A szakember, aki egyben a Legrand Zrt. vezérigazgatója, az anyacége nevéből levezetett szójátékkal élve azt szeretné, hogy a kamara nagy(obb) legyen nagy, vagy ahogy a francia mondja,plus (le) grand.
A gyakorlatban is bizonyított magyar menedzsment módszertan kidolgozója is meghívást kapott az év végi, indiai első World Project Management Forumra. Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója előadásában azt mutatta be, hogy a gyorsan változó világban miként hozhat eredményt az általa kifejlesztett Crenchmarking szisztémát.
Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.
z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek