Az ipari exportértékesítési árak átlagosan 4,1 százalékos visszaesésén belül a 91,8 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 3,6, a 8,0 százalékos súlyú energiaiparban 11,1 százalékkal visszaestek.
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,5, az exportértékesítési árak 0,3 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 0,4 százalékkal mérséklődtek.
Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés. A legnagyobb visszaesés a járműiparban volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Januárban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 3,7 százalékkal, az exportértékesítés árai pedig 3,8 százalékkal nőttek. A termelői árak összességében 3,8 százalékkal haladták meg a tavaly januárit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 3,5 százalék után, decemberben pedig 3,7 százalékkal csökkent éves összevetésben - erősítette meg az előzetes adatokat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Júliusban az ipari termelői árak 0,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az előző havi 0,1 százalékos emelkedést követően. Az áremelkedés alig észrevehető gyorsulását az exportárak csökkenésének enyhe mérséklődése okozta, miközben a termelői árak belföldi emelkedése lassult - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak
A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek