Az Európai Bizottság 185,6 milliárd eurós éves uniós költségvetést javasol 2023-ra, amelyet a NextGenerationEU nevű helyreállítási alap keretében a becslések szerint 113,9 milliárd euró összegű vissza nem térítendő támogatás egészít ki - közölte Johannes Hahn, az Európai Bizottság igazgatási ügyekért felelős biztosa.
A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak folyósítását lehetővé tevő nemzeti terv aláírásához vezető folyamat bonyolult, a magyar kormány mindent megtesz, hogy az év második felében, vagy az év vége felé alá tudja írni a szükséges megállapodást az Európai Bizottsággal - jelentette ki a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter Luxembourgban.
Az Európai Bizottság elfogadta a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást célzó lengyel tervet, amely 23,9 milliárd euró összegű vissza nem térítendő támogatást és 11,5 milliárd euró összegű kölcsönt biztosít Lengyelországnak.
Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót - jelentette be az Európai Bizottság. Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.
Az Európai Bizottság közreadta a 2022. évi európai szemeszter tavaszi csomagját, amely támogatást és iránymutatást nyújt a tagállamoknak. A csomag közzététele előtt két évvel kezdte éreztetni hatását a koronavírus-világjárvány, jelenleg pedig teljes erővel folyik az Ukrajna elleni orosz invázió.
Az Európai Unió 600 millió euró összegű makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának. Ez a gyors pénzügyi támogatás segíteni fog abban, hogy Ukrajna kezelje az ország rendkívüli humanitárius és védelmi szükségleteivel kapcsolatban fellépett súlyos finanszírozási hiányt - közölte az Európai Bizottság.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét. Az uniós GDP-bővülés idén várhatóan 2,7 százalék, a magyar 3,6 százalék lesz - áll az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében.
Az Európai Unió olyan megoldást kínál gázimportőreinek, amellyel elkerülhető a szankciók megsértése az Oroszországtól történő vásárlás során, és mégis hatékonyan teljesíthetők Vlagyimir Putyin elnök rubelben történő fizetésre vonatkozó követelései.
Az Európai Bizottság elfogadta a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazására vonatkozó jelenlegi uniós szabályok reformját, amelyek a távértékesítés útján értékesített pénzügyi szolgáltatásokra vonatkoznak. A javaslat erősíteni fogja a fogyasztói jogokat, és előmozdítja a pénzügyi szolgáltatások határokon átívelő nyújtását az egységes piacon.
Emmanuel Macron francia elnök és Orbán Viktor miniszterelnök kedden az energiabiztonságról tárgyalt, miközben az Európai Unió igyekszik meggyőzni Budapestet, hogy hagyjon fel az orosz olajimportra vonatkozó szankciókkal szembeni ellenállásával.
Magyarországon a közbeszerzések terén biztosított a verseny és az átláthatóság - közölte a Közbeszerzési Hatóság, amelynek álláspontja szerint az Európai Bizottság a közbeszerzési statisztikái elkészítésekor torz adatokkal dolgozik. Ezt annak kapcsán írták, hogy a bizottság megindította április 27-én Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást.
Az Európai Bizottság az Oroszország elleni hatodik szankciócsomagban az Oroszországból származó kőolaj importjának fokozatos tilalmára tesz javaslatot - közölte az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.
Az Európai Bizottság több hónapos előzetes vizsgálat alapján azzal vádolja az amerikai információtechnológiai óriáscéget, az Apple-t, hogy visszaélt erőfölényével az iOS-eszközökön használt mobiltárcák piacán.
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő, hogy felkészítse az uniót és tagállamait a koronavírus-világjárvány jelenlegi szakasza problémáinak kezelésére és a következő szakaszra - közölte az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos.
Az Európai Bizottság javaslatot tett az Európai Unióba irányuló összes ukrán exportra vonatkozó behozatali vámok egy évre történő felfüggesztésére. A javaslat – amely egy háborúban álló ország támogatásának példátlan gesztusa – az ukrán acélexportra vonatkozó valamennyi uniós dömpingellenes és védintézkedés egy évre történő felfüggesztését is előirányozná.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy melyik 100 uniós város fog részt venni a „Városok” elnevezésű uniós küldetésben, amelynek célja 100 klímasemleges és intelligens város megvalósítása 2030-ig. A „Városok” küldetés a 2022–23-as időszakban 360 millió euró keretösszegben részesül a Horizont Európa programból, a klímasemlegesség 2030-ig történő eléréséhez vezető innovációs pályák megindítására.
Digitális szolgáltatások: politikai megállapodás született a biztonságos és elszámoltatható online környezet létrehozását célzó jogszabályról
Az Európai Bizottság üdvözli, hogy az Európai Parlament és az uniós...
A várt romlás helyett javult áprilisban a márciusi 22 havi mélyponthoz képest a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) csütörtöki jelentése alapján.
Az Európai Bizottság a mai napon javaslatot terjesztett elő, melyben a 2022. évi uniós költségvetés kötelezettségvállalásainak 99,8 millió euróval történő emelését szorgalmazza az ukrán menekültek támogatásának biztosítása érdekében.
Az Európai Bizottság technikai támogatást nyújt 17 európai uniós tagállamnak - köztük Magyarországnak - ahhoz, hogy fokozatosan megszüntessék az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségüket, összhangban a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiára vonatkozó uniós tervvel - közölte a brüsszeli testület.
Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.
Az év második negyedévében folytatódott az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák számának növekedése az előző év azonos időszakához képest.
Szeptemberben mérsékeltebb teljesítményt mutatott a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a tavaszi-nyári csúcsokat követően a BUX szeptember végére 3,6 százalékos korrekcióval 98 871,6 ponton zárta a hónapot. Az azonnali részvénypiac forgalma ugyanakkor meghaladta az 330,9 milliárd forintot, amely napi átlagban 15 milliárd forintnak felelt meg.
A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek