A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttműködve részt vett a nemzetközi OPSON műveletben, amelyet az INTERPOL és az EUROPOL szervezett az élelmiszerhamisítás elleni küzdelem jegyében.
Huszonöt ország bűnüldöző szervei három hónapig tartó akciójuk során 2469 pénzszállítót és beszervezőiket vették őrizetbe, 17,5 millió euró tisztára mosását akadályozva meg ezáltal - jelentette az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
A spanyolországi Malagában őrizetbe vettek egy üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy alig több mint egy év alatt 200 millió eurót mosott tisztára - közölte a hágai székhelyű Európai Rendőrségi Hivatal (Europol).
Lengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét - közölte a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Az Európai Unióban egyre nagyobb méreteket ölt a kokain és a metamfetamin terjesztése, a hozzáférés e kábítószerekhez rekordszintet ütött meg - olvasható az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) és a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának jelentésében.
Az uniós tagországok közötti rendőri együttműködést koordináló Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) művelet indított azzal a céllal, hogy segítse a tagállamokat az ukrajnai háború miatt uniós szankciós listára felvett orosz cégek és magánszemélyek vagyonára vonatkozó nyomozásban.
Közel százötven embert őrizetbe vettek, továbbá készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak a darkneten végzett Dark HunTOR nevű művelet során - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére - tájékoztatott az Europol.
Egy akcióban három, főként mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bandák az árukat bonyolult céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést - közölte az adóhatóság szóvivője.
Több mint tízmillió euróval károsított meg amerikai bankokat az spanyolországi bázisú bűnözői csoport, amelynek 105 tagját állították elő több európai országban - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
Négy tonna kokaint foglaltak le az egy időben, tíz országban bűnözőkön rajtaütő rendőrök. A csempészbandának saját logója is volt. Európába szállították és a kontinensen terítették a kábítószert a bűnözők.
Pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt. Az ATM-fosztogatókat magyar és német rendőrök fogták el. Lőszerek és lőfegyverek is előkerültek a házkutatásokon.
Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek