A volt evások az év eleje óta áfaalanynak minősülnek, ezért legkésőbb január 15-ig be kell jelenteniük, hogy adófizetési kötelezettségüknek hogyan kívánnak eleget tenni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
Január 1-jén megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, a vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti.
Január 1-től megszűnik az egyszerűsített vállalkozási adó, vagyis az eva. A Pénzügyminisztérium eva-kalkulátorral segíti a vállakozókat új adózási formát választani - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Az Országgyűlés megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és a gazdaságvédelmi akcióterv több elemének megvalósítását is segíti.
2020. január 1-jén az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnik, a kisvállalati adó (kiva) mértéke pedig csökken - mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár.
A gazdaságvédelmi akcióterv alapján 2020-ra 500 milliárd forint adóteher-csökkentést tervez a Pénzügyminisztérium. Ennek kapcsán többek között megszűnik az eva, illetve mérséklődik a szocho és a kiva mértéke.
Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idén választható utoljára, december 20-ig bejelenthetik az adóhatóságnál igényüket, azután már nem, akik idén is az eva hatálya alá tartoztak, nem kell bejelentkezésüket megújítaniuk.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek