Kezdőlap Címkék Export

export

Japán rontott gazdasági helyzetértékelésén

A japán kormány rontotta gazdasági helyzetértékelését, 2016 márciusa óta először, mert egyre növekednek az aggodalmak az amerikai-kínai kereskedelmi viták káros következményei miatt, illetve amiatt is, hogy a tervek szerint októberben 8 százalékról 10 százalékra emelik az általános forgalmi adó kulcsát.

Ukrán oligarcha feláron adja az áramot Magyarországnak

Rinat Ahmetov ukrán oligarcha DTEK nevű vállalatának Ukrajna csaknem 50 százalékkal többet fizetett februárban az elektromos energiáért, mint amennyiért a cégtől európai országok, köztük elsősorban Magyarország vásárol áramot.

Elemzők: az élénk belső kereslet miatt bővült gyorsabban az import

A beruházások és a fogyasztás meghatározó szerepe az ország gazdasági növekedésében, azok jelentős importtartalmával együtt oda vezetett, hogy az idei év első hónapjában is gyorsabban nőtt a behozatal az exportnál, és így folytatódott az áruforgalmi aktívum apadása.

KSH: tovább csökkent a külkereskedelmi többlet

Januárban az export euróban számított értéke 6,4 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 225 millió euróval, 382 millió euróra csökkent.

KSH: jelentősen csökkent a külkereskedelmi többlet tavaly

2018-ban az export euróban számolt értéke 4,2 százalékkal, az import 7,3 százalékkal haladta meg az előző évit, a külkereskedelmi áruforgalom mérlegtöbblete 5,557 milliárd eurót tett ki, ami azt jelenti, hogy 2,520 milliárd euróval csökkent a 2017-es 8,078 milliárd euróról.

Szankciók – Dollármilliárdoktól esett el az orosz gazdaság

Oroszország ellen 62 országban 159 féle kereskedelmi korlátozás van érvényben, amelyek 2018-ban 6,3 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak a kivitelnek - közölte az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium.

Skót whisky. Minden hatodik emberre jutott egy üveg

Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly - tájékoztatott a skót whiskygyártók szövetsége (SWA), amely a brit vámhatóság adataira hivatkozik. 

Nő az orosz kőolajexport vámja márciustól

Oroszország márciustól emeli a kivitelre szánt kőolaj vámját.

Börtön két belga cégvezetőnek. Vegyi anyagokat adtak el Szíriának

Börtönbüntetésre ítéltek két üzletembert Belgiumban, amiért vállalataikon keresztül nagyobb mennyiségben olyan tiltott anyagokat szállítottak Szíriába, amelyek felhasználhatók vegyi fegyverek előállítására is - jelentette a helyi sajtó.

OECD – Prosperál a magyar gazdaság, erőteljes növekedés várható

A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet - állapította meg a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Üzleti diplomácia. Mesterszakos képzés indul a BGE-n

Üzleti diplomácia képzést indít szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. szakmai támogatásával, a magyar cégek külpiacra lépésének támogatása érdekében.

KSH: nőtt az ipari termelés és a fogyasztási cikkek kereslete

Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Jól fogy a Lada. Növelte eladásait az Avtovaz

A Lada autómárka gyártója, az orosz Avtovaz tavaly 16 százalékkal, 360 ezerre növelte eladásait.

Németország. Nőtt a külkereskedelmi többlet novemberben

Az import váratlanul nagy csökkenése miatt nőtt novemberben Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.

KSH: 496 millió euró volt a tavaly novemberi exporttöbblet

Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 4,7, az importé 7,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi többlet 186 millió euróval 496 millió euróra csökkent - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megélénkült a külkereskedelmi áruforgalom októberben

Októberben az áruexport euróban számított értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: szeptemberben kevesebb lett az exporttöbblet, mint tavaly

A külkereskedelmi mérleg havi aktívuma 248 millió euró volt, 720 millió euróval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. 

KSH: augusztusban 31 millió euró volt az exporttöbblet

Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal  emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Kétszer ennyi gombát is eladhatnánk a külpiacokon 

Külföldön nagy a kereslet a minőségi magyar gomba iránt, a jelenlegi termés duplájára is igény lenne az exportpiacon, de ehhez komoly technológiai fejlesztések szükségesek. Az egy főre jutó gombafogyasztás Magyarországon alacsony - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 

80 ezer tonnás szilvatermés várható idén

2018-ban várhatóan 80 ezer tonna szilva terem Magyarországon, ami több az utóbbi néhány év átlagánál. A legtöbb magyar szilva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik.

Friss

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.