Kezdőlap Címkék GKI Gazdaságkutató Zrt

GKI Gazdaságkutató Zrt

Otthonteremtési csomag – GKI: felpöröghet a lakásépítés

A kormány demográfiai programjának támogatását, az építőipar helyzetbe hozását célozza az új otthonteremtési intézkedéscsomag, amely érdemi lendületet adhat a lakásépítési és -felújítási piacnak - derül ki a GKI és a Masterplast közös kutatásából.

GKI: a második hullámban nem ugrott az otthonról dolgozók aránya

Augusztushoz képest szeptemberben nem változott a foglalkoztatottság, a távmunkában dolgozók aránya pedig a koronavírus-járvány újabb felerősödése ellenére is alacsony szinten maradt - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

GKI: lassú kilábalás vár a magyar gazdaságra

A járvány újabb hulláma miatt a GKI idén 7 százalékos gazdasági visszaesésre számít Magyarországon. A gazdaságkutató szerint a növekedés csak 2021 második félévétől kezdődik meg, de nagy a bizonytalanság.

GKI: újra a munkanélküliségtől félünk a legjobban

A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben emelkedett, augusztusban viszont mínusz 29,6 pontra, szeptemberben pedig mínusz 31,1 pontra süllyedt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI: félmillió lakás újulhat meg egy éven belül

A magyar lakásállomány csaknem 13 százalékán, mintegy 500 ezer lakáson végezhetnek fejújítást, korszerűsítést a következő egy évben - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

GKI: újra pesszimistábbak a magyarok

A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően lassuló ütemben emelkedett, augusztusban viszont a várakozások kissé romlottak: a júliusi mínusz 26,9 pontról mínusz 29,6 pontra süllyedt a mutató - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI: optimistább fogyasztói és üzleti várakozások

A fogyasztók és az üzleti szolgáltató cégek javuló várakozásainak köszönhetően júliusban a GKI konjunktúraindexe enyhén, 2 ponttal mínusz 18,2 pontra emelkedett - közölte a GKI Gazdaságkutató.

A GKI 6 százalékos visszaesést jósol 2020-ra

A GKI legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista - 3 százalékos GDP-csökkenést jósló - forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista - 7 százalékos visszaesését valószínűsítő - forgatókönyvének borúlátásán.

GKI: túl a sokkon – erősödő üzleti bizalom

Az üzleti bizalmi index emelkedésének köszönhetően júniusban az előző havinál nagyobb mértékben nőtt a GKI konjunktúraindexe, 7,6 ponttal mínusz 20,5 pontra. A mutató azonban így is csak 44 százalékát dolgozta le két hónap alatt az áprilisi zuhanásának.

GKI: a munkanélküliségtől félünk a legjobban

Júniusban csökkent, de erős maradt a fogyasztók pesszimizmusa, amit elsősorban a munkanélküliségtől való félelem táplál - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A NAV minden céges számlát lát júliustól

Minden cégek között kibocsátott számlát jelenteni kell az adóhatóságnak július 1-jétől. Az egyik online számlázó tapasztalatai szerint a legtöbben kivártak, ezért az új rendszer indulásakor nagyon sok, kis összegű számla fog az adóhivatal informatikai rendszerére zúdulni.

GKI: pánik után pesszimizmus – a fogyasztók bizakodóbbak

Az áprilisi 29 pontos esés után 5 ponttal mínusz 28 pontra emelkedett a GKI konjunktúraindexe, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz, főként az iparban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI: sosem látott mértékben zuhant a bizalom

Példátlanul nagy mértékben, 33,1 ponttal esett a GKI konjunktúraindexe áprilisban. Az üzleti és a fogyasztói várakozások egyaránt jelentősen romlottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Jól kezdett a kereskedelem – boltbezárások jöhetnek

Az év első két hónapjában volumenében 9,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Ez a GKI Gazdaságkutató prognózisa szerint elég lehet ahhoz, hogy az idei egész évre számolt forgalom volumene a pozitív tartományban maradjon, de a kistelepüléseken boltbezárások is előfordulhatnak.

GKI: negatívra váltottak az üzleti várakozások

Márciusban meglepően kevéssé csökkent a GKI konjunktúraindexe: az üzleti várakozások ugyan negatív tartományba kerültek, a fogyasztóiak változatlanok maradtak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A GKI szerint 3,2 százalékra lassul a növekedés

Az idén 3,2 százalékra csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme, de mivel az uniós átlag is elmaradhat a korábbi várakozásoktól, elérhető a 2 százalékos növekedési előny - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Hárommillió magyar otthon szorul felújításra

Magyarországon mintegy 3 millió lakás szorul felújításra, ezek közül 2022 végéig 750-800 ezer újulhat meg - ismertette Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatója.

GKI: pesszimistább fogyasztói és üzleti várakozások

A decemberinél kisebb mértékben, de januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindexének csökkenése: több mint hároméves mélypontjára süllyedt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI: nagyot estek az üzleti várakozások – a fogyasztók bizakodóbbak

Júniusban az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is.

Fizetőképesek a magyar háztartások – tovább nőhet a GDP

A fogyasztói árak emelkedése ellenére a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben minden eddiginél magasabb szintre lépett - derül ki a követeléskezelő Intrum Justitia Zrt. és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös kutatásából.

Friss

Másodpercek alatt frissülnek az árak a hazai üzletekben

2025-ben a digitális polccímkék adják a stabilitást a kiskereskedelemben.

Szembe mennek a magyar utazók a nemzetközi trenddel

Távol-keleti desztinációk vezetik a magyar körutazási trendeket

Budapesten csökkentek a lakásárak októberhez képest

Az ingatlan.com novemberi lakásárindexe szerint országos szinten érdemben lassult a lakásárak emelkedése, havi szinten országosan 0,5 százalékos emelkedés történt, ami jóval elmarad a szeptemberi 2,8, valamint az októberi 1,5 százalékos havi drágulási ütemtől, Budapesten pedig tavaly óta először minimális csökkenés történt, a fővárosban ugyanis 0,1 százalékkal mérséklődtek az árak, ami inkább stagnálásnak tekinthető.

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

A 2026-ra bejelentett minimálbérre nézve ez azt jelenti, hogy aki ennyit keres, az legfeljebb 107 331 forintot fordíthat hiteltörlesztésre

Hírek

Másodpercek alatt frissülnek az árak a hazai üzletekben

2025-ben a digitális polccímkék adják a stabilitást a kiskereskedelemben.

Szembe mennek a magyar utazók a nemzetközi trenddel

Távol-keleti desztinációk vezetik a magyar körutazási trendeket

Budapesten csökkentek a lakásárak októberhez képest

Az ingatlan.com novemberi lakásárindexe szerint országos szinten érdemben lassult a lakásárak emelkedése, havi szinten országosan 0,5 százalékos emelkedés történt, ami jóval elmarad a szeptemberi 2,8, valamint az októberi 1,5 százalékos havi drágulási ütemtől, Budapesten pedig tavaly óta először minimális csökkenés történt, a fővárosban ugyanis 0,1 százalékkal mérséklődtek az árak, ami inkább stagnálásnak tekinthető.

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

A 2026-ra bejelentett minimálbérre nézve ez azt jelenti, hogy aki ennyit keres, az legfeljebb 107 331 forintot fordíthat hiteltörlesztésre

Rekordforgalom várható az MPL csomagautomatáknál, december 12-ig érdemes leadni a karácsonyi rendeléseket

A Magyar Posta előrejelzése szerint a karácsonyt megelőző hetekben...

Lezárult a Nébih országos téli élelmiszerlánc-ellenőrzésének első szakasza

A késztermékek jelölése a legtöbb esetben megfelelő volt, egyebek mellett az adalékanyagokra és az allergénekre vonatkozó jelölések is.

Kappadókia először szerepel a MICHELIN Guide-ban – egy izmiri étterem két csillagot kapott

A MICHELIN Guide bemutatta 2026-os törökországi válogatását, amelyben Kappadókia először szerepel, rögtön 18 étteremmel.

Wizz Air: debreceni járatok újraindítása

Május 2-ától indulnak el újra a járatok Eindhovenbe, a holland város repülőterére heti két alkalommal, kedden és szombaton lehet eljutni a társaság repülőgépével.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás