Már augusztus végén megérkeznek a szeptemberi családtámogatások - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára.
A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
A 2020-as év költségvetésében a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ebből 200 milliárd kapcsolódik kifejezetten a családvédelmi akciótervhez - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, 2020. január 1-jétől a munkaerőpiacon aktív nagyszülők is gyedre mehetnek. Részletek
Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A következő év elejétől jár a GYED azoknak a nevelőszülőknek is, akik két év alatti gyermekeket nevelnek - közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek