A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka - közölte Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, aki szerint május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon.
A halfogyasztás a ’70-es évek óta megháromszorozódott. Három milliárd ember fő tápláléka. Egyre nagyobb gond a farmokon tenyésztett halak, elsősorban a lazacok etetése. Egy német-holland konzorcium terméke áttörést hozhat. Iparilag előállított algaolaj lehet a lazacok fő tápanyaga. Amerikában algák helyett génmanipulált növényekből nyernék az értékes Omega-3 zsírsavat.
A tavaly januári áfacsökkentés után növekedésnek indult a halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások száma. Ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele közel 18 milliárd forintra emelkedett - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Hat halfaj fogási tilalmi ideje kezdődött el: a garda, a domolykó a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás május 31-ig tart. Emellett április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.
A haltenyésztés új kihívásaihoz az Európai Uniónak és Magyarországnak is alkalmazkodnia kell. A gazdasági haszon mellett jelentős ökológiai előnyökkel is járna a magyarországi haltenyésztés fejlesztése, amely az OTP Agrár szakértői szerint csak a legkorszerűbb technológiákkal, intenzív üzemi termeléssel és képzett szakemberekkel lehetséges.
A magyar halfogyasztás egyharmada a karácsonyi ünnepekhez köthető, ugyanakkor fontos lenne, hogy a lakosság hétköznapi táplálkozásába, a kultúrába is beépüljön.
A friss magyar hal egész évben rendelkezésre...
A közepesnek mondható haltermés ellenére elegendő hal lesz idén az ünnepekre. Az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL).
Mindösszesen egyetlen magyar cég használja a GMO mentességet bizonyító védjegyet, amelyet több mint fél éve vezetett be Fazekas Sándor, akkori agrárminiszter. Európában nem kötelező feltüntetni, ha génmódosított takarmánnyal táplált állatok húsát tartalmazó élelmiszereket tesznek a polcokra - itthon sem. A GMO mentességet garantáló védjegy nyújthatna tájékoztatást.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek