Kezdőlap Címkék Infláció

infláció

Így szorítható vissza az infláció az IMF szerint

A Nemzetközi Valutaalap szerint a kormányoknak folytatniuk kell a költségvetési hiány csökkentését, annak ellenére, hogy támogatni kívánják a háztartásokat az energia- és élelmiszerárak emelkedése közepette.

IMF: idén a magyar növekedés lehet a második leggyorsabb a régióban

Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap Világgazdasági kilátások című jelentése szerint.

Az MNB elmondta, mi okozta a 20 százalék feletti inflációt

A szeptember havi infláció több mint felét az élelmiszerek, valamint a szabályozott árú termékek és szolgáltatások drágulása magyarázza. A feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése mérséklődött az augusztusi átárazást követően, vagyis ennél a termékcsoportnál az inflációs folyamatok mérséklődése tapasztalható - hívta fel a figyelmet a legfrissebb adatokhoz fűzött elemzésében a Magyar Nemzeti Bank.

Megérkezett a 20 százalék feletti infláció Magyarországra

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek - jelentette a KSH.

MNB-alelnök: a válság kezelése nem mehet a fenntarthatóság rovására

A jegybank nagy erőkkel dolgozik azon, hogy elsődleges céljának megfelelően az inflációt újra kontroll alá vonja, ugyanakkor a jelenlegi válság kezelése nem mehet a fenntarthatósági célok rovására - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank Zöld pénzügyi konferenciáján.

Fitch: tízévi mélypontra lassulhat Magyarország és a régió növekedése

Tízévi mélypontra lassulhat jövőre a közép- és kelet-európai uniós gazdaságok növekedése az energiaellátási válság miatt - áll a Fitch Ratings felülvizsgált regionális előrejelzésében.

MNB: az infláció a jövő év elejétől lassulni kezd

Az infláció üteme ez év végéig, döntően szeptemberben tovább emelkedik a monetáris politika hatókörén kívüli tényezők miatt, utána jövő év elejétől lassulás várható, a dezinflációs hatások 2023 második felében erősödnek - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója.

425 forint is lehet egy euró? Ismét a dollár a vezető menedékvaluta

Miközben ismét a dollár lett a vezető menedékvaluta, új negatív csúcsra jutott forint. Mellette a fonttól kezdve az északi országok valutáin át a régiós fizetőeszközökig nagyon erős árfolyamkilengések jellemezték és jellemzik a devizapiacot – fejttette ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Még koránt sincs vége az építőipari árak emelkedésének

Az építőiparban tapasztalt drágulás mértéke az év első felében több mint kétszeresen haladta meg a fogyasztói árak növekedését. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) értékelése szerint az építőipari alapanyag- és építési termékek gyártói az orosz-ukrán háború piaci hatásait, a kivitelezők pedig a beszerzési nehézségeket az év első felében már beépítették az árakba, de az energiaköltségek elszabadulása és a forint-euró árfolyam ingadozása komoly bizonytalansági tényező lesz az elkövetkező hónapokban.

Matolcsy György: a jegybank más eszközökkel folytatja az infláció elleni küzdelmet

Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Századvég: a lakosság konjunktúraérzete javult, a cégeké romlott

A Századvég Konjunktúrakutató szeptemberi felmérése alapján a lakosság konjunktúraérzete fél év csökkenés után enyhén javult, miközben a vállalkozásoké kissé romlott. A Századvég közölte: a mínusz...

Rossz hírek jöttek, hol áll meg a forint? Merre mozdíthatja tovább a hatósági árról szóló döntés?

Mivel a forint árfolyama keményen megérezte azt, hogy az uniós forrásoktól távolabb került a héten Magyarország, vannak olyan pénzügyi szakemberek, akik attól tartanak, hogy az EU Szerbiához hasonlóan Magyarországot is az IMF hitel felé akarja terelni.

Fitch: a globális növekedés meredek ívű lassulása várható

A világgazdasági növekedés meredek ívű lassulására kell számítani az idén és jövőre is az európai energiaválság és a globálisan érezhető inflációs hullám miatt - áll a Fitch Ratings jelentősen felülvizsgált negyedéves előrejelzésében.

ÉVOSZ: drasztikus a drágulás az építőiparban

Az építésgazdaságban tapasztalható áremelkedés több mint duplája a fogyasztási ár növekedésének. Ez a drasztikus áremelkedés az új építéseket és a felújításokat egyaránt érinti - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Magas infláció, megugró rezsiárak: több cég extra juttatást ad dolgozóinak

Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében.

Orbán: Európában lehet, de nálunk nem lesz energiahiány

A háború és a szankciók miatt attól kell tartani, hogy nem lesz elég energia Európában, ugyanakkor Magyarországon lesz gáz és lesz elég villany is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Az MNB elmondta, mi okozza a magas inflációt itthon

Az infláció augusztusban 1,9 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek árindexének emelkedése magyaráz. Az előző hónaphoz képest a maginfláció 2,3 százalékponttal nőtt, amihez legnagyobb mértékben - 1,1 százalékponttal - a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá - állapította meg az augusztusi inflációs folyamatokat kommentálva a Magyar Nemzeti Bank.

KSH: augusztusban 15 százalék fölé nőtt az infláció

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 15,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt 1,8 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Pénzpiaci elemző: a forintárfolyamnál most a folyamatos újratervezés a normalitás 

Az uniós források sorsa rövidebb, a gázár körüli bizonytalanság a mai állás szerint hosszabb ideig megnehezíti a forint jelentősebb erősödését és a tartós árfolyam kialakulását. Ami elengedhetetlen a cégek stabil ártervezéséhez és az infláció letöréséhez – mondta AzÜzletnek Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Lassult az infláció az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a fogyasztói árnövekedés éves szinten átlagosan 10,2 százalékra lassult júliusban az egy hónappal korábbi 10,3 százalék után, ami 1988 óta a legnagyobb volt.

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.