Kezdőlap Címkék Itm

itm

Ezekkel ne forraljon vizet, mert kigyulladhat a konyhája

Tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte az Innovációs és Technológiai Minisztérium: négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek.

Több mint ötezer új munkahelyet teremt a kapacitásbővítő támogatás

Csaknem nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően - jelentette be közleményében Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Húsvéti csemegék tesztje: több sonka is sósabb a megengedettnél

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium húsvéti ellenőrzésén a vizsgált a csokinyulak, -csibék és -tojások mindegyike megfelelt, ahogy a pálinkák is. Mindössze öt sonka sótartalmával volt probléma.

Ezekkel ne töltse a kütyüit, mert megrázhatja az áram

A tavalyi vizsgálati eredményt darabra megismételve, ismét húszból tizenkettő akkumulátortöltőt talált veszélyesnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma.

Benzinárstop. Felgyorsítja a támogatások kifizetését a kormány

A kormány egyszerűbb feltételekkel, hamarabb teszi elérhetővé az üzemanyag-töltő állomásoknak szánt támogatást: az ellátásbiztonság garantálása érdekében a nyitva tartó benzinkutak előre, egy összegben kapják meg a literenkénti 20 forintos hozzájárulást - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Hamarosan büntetik a kettős minőséget – félmilliárdos bírság is járhat

Tavasz végétől, vagyis május 28-tól bírságolható a kettős minőség - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

ITM: a kormány nagykereskedelmi szinten is benzinárstopot vezet be

A kormány hétfőtől 480 forintban maximálja az üzemanyagok nagykereskedelmi árát is, amivel hozzájárul a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működéséhez - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Benzinárstop. Hat intézkedéssel segíti a kormány a kis kutakat

Több intézkedéssel, köztük hitelmoratórium biztosításával segíti a kis benzinkutakat a kormány - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Élelmiszerárstop. Egymilliós bírságot ért a tíz forinttal drágább cukor

Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem. A mintegy 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A múlt héten megszületett az első milliós nagyságrendű bírságról szóló határozat is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Élelmiszerárstop. Alig találtak rossz árakat a fogyasztóvédők

Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem. A szakemberek mindössze 42 esetben találtak hiányosságot.

Ezeket ne dugja sehova, mert megrázhatja az áram

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált laboratóriuma tizenhárom vezetékhosszabbító készletből és elosztóból tizenhármat ítélt tűzveszélyesnek. Négy vizsgált termék használata ezen felül áramütéssel is járhat, az összes eszköz forgalmazását megtiltották.

Elindult az új magyar szuperszámítógép

Elindították az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét Budapesten, az OTP Bank székházában.

Élelmiszerárstop. Túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság

A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. Túlárazás esetén nem figyelmeztet, azonnal bírságol a hatóság - figyelmeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Vállalkozások munkaerő támogatása: nő a kormányzati vállalás összege

Februártól a Vállalkozások munkaerő támogatása című programban igényelhető kormányzati vállalás összege a korábbi havi 100 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedik - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Így védhetők ki a téli munkavégzés veszélyei

Az átlagosnál hidegebb időjárás miatt fokozottan ügyelni kell a biztonságos munkavégzésre, a téli körülményekből fakadó egészségi ártalmak megelőzésére - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Jótállás. Sok üzlet az enyhébb szabályokat sem tartja be

Új időszámítás kezdődött a jótállásban a szabályozás tavalyi év elején életbe lépett korszerűsítésével. Az új szabályok betartását egy éven át ellenőrizte a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgálatokból pedig kiderült: sokan még a korábbi, enyhébb rendelkezéseknek sem tettek eleget maradéktalanul - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

ITM: a magasabb minimálbérrel a juttatások is nőnek

A kötelező legkisebb bérek érdemi emelésének köszönhetően a kapcsolódó juttatások is nagymértékben emelkedtek januártól - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Itt lesznek fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2022-ben – az ITM listája

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) honlapján már publikálta a 2022-es évre kiadott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzési és vizsgálati programját, az úgynevezett egységes vizsgálati programot (EVP). Idén a fogyasztóvédelmi hatóságok részéről a tavalyinál is nagyobb lendületre, és kettővel több – pontosan ötven - témavizsgálatra számíthatnak a vállalkozások. Hogy hol számíthatunk ellenőrzésekre, azt dr. Nagy Andrea Magdolna, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisának vezetője fogalja össze.  

Szilveszter. A virslik negyede megbukott a teszten

Nincs igazi szilveszter virsli nélkül. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért minden évben e termékek laborellenőrzésével zárja fogyasztóvédelmi vizsgálatait. Idén húszból öt virslinél tapasztaltak valamilyen jelölési hibát.

Napelemes pályázat – hosszabb határidővel

Meghosszabbodik a lakossági napelemes pályázat beadási határideje - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.