Kezdőlap Címkék Kiskereskedelem

kiskereskedelem

Pünkösdig tartott a böjt: újra bátrabban költekezünk

A pünkösdi hosszú hétvége előtt arányaiban sokkal többet és nagyobb összegekben vásároltunk, mint a húsvétot megelőző napokban - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Az ÁSZ szigorítana az e-kereskedelem szabályozásán

Hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ezért meg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.

Törvényerőre emelik a kiskereskedelmi adót – részletek

A kiskereskedelmi adó a korábbi ágazati különadóhoz hasonlóan elsősorban a nagyvállalkozásokat terheli. Az adónemet a kormány rendeletben már hatályossá tette, most elkészült a törvényjavaslat is - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

KSH: a patikák forgalma felével nőtt, a ruhaboltoké felére zuhant

Márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A járványügyi veszélyhelyzet és a korlátozások az összes üzlettípus forgalmára hatással voltak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Jól kezdett a kereskedelem – boltbezárások jöhetnek

Az év első két hónapjában volumenében 9,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Ez a GKI Gazdaságkutató prognózisa szerint elég lehet ahhoz, hogy az idei egész évre számolt forgalom volumene a pozitív tartományban maradjon, de a kistelepüléseken boltbezárások is előfordulhatnak.

A felvásárlási pánik élénkíti a kiskereskedelmet

A kiskereskedelem erősen kezdte az évet, és a növekedési üteme a következő hónapokban a koronavírus keltette felvásárlási pánik miatt átmenetileg fenn is maradhat. Ez erős támaszt jelenthet a GDP növekedéséhez a gyengélkedő ipari teljesítménnyel szemben - vélik elemzők.

KSH: 7,6 százalékkal nőtt a boltok forgalma januárban

Januárban 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: élénkült a kiskereskedelmi forgalom novemberben

A novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Októberben is többet költöttünk a boltokban

Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Rövidített vasárnapi nyitvatartást akar a szakszervezet

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levelet küldött Karácsony Gergelynek. Azt kérik, hogy a főpolgármester kezdeményezze a vasárnapi nyitvatartás korlátozását Budapesten.

KSH: szeptemberben is ugrott a boltok forgalma

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva az augusztusival megegyezően, 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a nyers adat szerint 6,3 százalékkal nőtt.

Kiskereskedelem. Kevesebb a bolt, tűnnek el a cégek

Folyamatosan csökken a kiskereskedelmi üzletek száma 2013 óta. Tavaly 2,6 százalékkal volt kevesebb egység, mint 2017-ben.

A fogyasztás a növekedés motorja maradhat

A kiskereskedelmi forgalom augusztusi növekedési üteme megegyezett az első nyolc hónap átlagával, nem jelzi a gazdasági növekedés lassulását. Elemzők szerint a dinamikus béremelkedés magas szinten tartja a fogyasztást, és ezzel az GDP-növekedés lassulása ellen hat.

KSH: augusztusban is ezermilliárd fölött költöttünk a boltokban

Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a KSH.

Kiskereskedelem. A béremelkedés további bővülést hozhat

Júliusban - két hónap szerényebb emelkedés után - ismét dinamikusan nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A kétszámjegyű béremelkedés a fogyasztás és a kiskereskedelem további tartós emelkedését vetíti előre, amivel a gazdasági növekedés fontos húzóereje marad - kommentálták elemzők a KSH jelentését.  

Húsvét – Rohamot várnak az áruházláncok az utolsó héten

A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok, a legnagyobb rohamot az ünnepet megelőző napokra várják. A vásárlók változatlanul sonkákból, tojásból, kalácsokból és édességekből vesznek jóval többet az átlagosnál, de a kereslet egyre inkább a minőségi termékek felé tolódik.

Gyorsult a kiskereskedelem, megugrott a benzinkutak forgalma

Februárban a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A forgalom növekedése jelentősen felgyorsult a januári 5,4 százalékos ütemről.

GKI: a magyar kiskereskedelmi forgalom 4,5%-a bonyolódik online

A hazai online kiskereskedelem forgalma 17 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest, és elérte a nettó 425 milliárd forintot. Ugyanakkor a növekedés dinamikája évről évre lassul, az e-kereskedelem pedig csak 4,5 százalékot tesz ki a teljes magyar kiskereskedelemben

Többet költöttünk a boltokban januárban

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Nőtt a fogyasztási kedv – húsra és sörre költöttük a legtöbbet

Élelmiszerre 1835 milliárd forintot költött tavaly a magyar lakosság, háztartási vegyi árura és szépségápolási termékekre pedig 448 milliárdot. A az előbbi 7, az utóbbi 8 százalékos növekedés az előző évhez képest; az élelmiszerek közül a hús, a sör és a sajt forgalma emelkedett ki - írta a Világgazdaság a Nielsen adataira hivatkozva.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...