Kezdőlap Címkék KSH

KSH

KSH: markánsan visszavetette a turizmust a koronavírus

A koronavírus-járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében. Ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.

KSH: tízmillió fölött az internet-előfizetések száma

Tavaly az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című kiadványából.

KSH: közel 20 százalékkal bővült az építőipar májusban

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a járműgyártás még nem érte el a járvány előtti szintet

Májusban az ipari termelés 39,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, a járványügyi korlátozások miatti alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 40,2 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva 3,4 százalékos volt a kibocsátás szezonálisan és munkanappal kiigazított emelkedése - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Külkereskedelem. 97 millió euró többlet májusban

Májusban 97 millió euró volt a külkereskedelmi termékforgalom többlete: az export 9,397 milliárd eurót, az import értéke 9,3 milliárd eurót tett ki - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal első becslése alapján.

KSH: júniusban is 5 százalék felett maradt az infláció

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,6 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Májusban megugrott a szálláshelyek forgalma

A járványügyi intézkedések könnyítése hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma májusban háromszorosára nőtt 2020 azonos hónapjához viszonyítva, de 56 százalékkal elmaradt 2019 májusához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: közel 40 százalékkal nőtt az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 39,1 százalékkal haladta meg az előző év májusának alacsony bázisszintjét, amelyet a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések eredményeztek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: tovább nőtt a boltok forgalma

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint is 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Kormányzati szektor. Három hónap alatt 6,1 százalékos hiány

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ipar – KSH: kétszámjegyűre gyorsult a termelői infláció

A belföldi értékesítési árak 14,4, az exportértékesítési árak 9,6 százalékkal emelkedtek májusban. Az ipari termelői árak átlagosan 11,3 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 300 ezer forint közelébe nőtt a nettó átlagkereset

Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Közeleg a munkaerőhiány, jön a bérverseny is

Már az év közepe táján visszatérhet a munkaerőhiányos gazdasági környezet, amelyben ismét a bérek emelésére kényszerülnek a cégek - vonták le a legfrissebb munkaerőpiaci adatokból piaci elemzők.

KSH: 47 ezerrel dolgoztak többen májusban, mint áprilisban

Májusban a munkanélküliek száma 189 ezer volt, az egy évvel korábbinál 26 ezerrel, az áprilisinál 22 ezerrel kevesebb. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,6 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent. A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz, 47 ezerrel az előző hónaphoz képest, és elérte a 4 millió 607 ezret - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: több mint 40 százalékkal drágultak a gabonafélék

Áprilisban 15,5 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt. A növénytermesztési és kertészeti termékek árát a gabonafélék és az ipari növények árának emelkedése hajtotta fel, ezek 23,3 százalékkal drágultak tavaly április óta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: visszaesett az építőipari termelés áprilisban

Áprilisban az építőipari termelés 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és munkanaphatással kiigazítva 7,3 százalékkal kisebb volt a márciusinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a járvány előtti szintet is meghaladta az ipar

Áprilisban az ipari termelés 58,8 százalékkal meghaladta az előző év áprilisának rendkívül alacsony bázisszintjét, amely a járványügyi intézkedések miatt tavaly 36,9 százalékkal esett vissza 2019 azonos hónapjához viszonyítva. A termelés volumene idén áprilisban a nyers adat szerint 1,7 százalékkal meghaladta a 2019. áprilisi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Külkereskedelem. Az export és az import is csökkent áprilisban

Áprilisban az export értéke 9,786 milliárd euró, az importé 9,465 euró volt, a kivitel értéke 12 százalékkal, a behozatalé 7,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, miközben 73, illetve 52 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: öt százalék fölött maradt az infláció májusban

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: közel hatvan százalékkal bővült az ipar áprilisban

Áprilisban az ipari termelés volumene 58,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

Hírek

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.