Kezdőlap Címkék Lemondás

lemondás

Olaszország – Kormánypárti lemondás. A Demokrata Párt főtitkára távozott

Bejelentette lemondását Nicola Zingaretti, a legnagyobb olaszországi baloldali erő és kormánypárt Demokrata Párt (PD) főtitkára, aki a közösségi oldalán közölt bejegyzésében a párton belüli...

Jeff Bezos távozik az Amazon éléről

Még az idén lemond Jeff Bezos az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat éléről. Utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz.

Ferrari – Azonnali hatállyal távozik a vezérigazgató

Visszalépett hivatalából a Ferrari vezérigazgatója Louis Camilleri. Feladatát átmenetileg az Agnelli család leszármazottja, John Elkann, a cég elnöke veszi át.

Lemondott a japán miniszterelnök

Romló egészségi állapotára hivatkozva bejelentette lemondását Abe Sindzó, akit jelenlegi vagy volt kormánytagok követhetnek a miniszterelnöki székben.

Lemondott az EU kereskedelmi biztosa

A járványügyi előírások hazájában, Írországban történt megsértése miatt távozik tisztségéből Phil Hogan, az Európai Unió kereskedelmi biztosa.

Lemondott a Nemzeti Választási Iroda elnöke

Augusztus 31-i hatállyal lemondott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöki tisztségéről Pálffy Ilona, aki nyugdíjba vonul.

Lemondott az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár

Perényi Zsigmond saját kezdeményezésére, egészségi okokból válik meg posztjától, amelyet tavaly ősz óta tölt be - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Nagy Márton miniszterelnöki megbízottként folytatja

Miniszterelnöki megbízott lett Nagy Márton, aki május végén váratlanul távozott a Magyar Nemzeti Bank alelnöki tisztségéből.

Lemondott az MNB alelnöke

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke, Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - lemondott alelnöki tisztségéről.

Lemondott a Disney elnöke – házon belülről pótolják

Távozik a Diseny elnöki posztjáról Hollywood egyik legnagyobb hatalmú embere, Bob Iger, aki 2005 óta vezette a médiacéget. A Disney Bob Chapeket nevezte ki utódjául - írta a BBC hírportálja.

Brit kormányátalakítás: lemondott a pénzügyminiszter

Átalakította kormányát Boris Johnson brit miniszterelnök. A kormányátalakítást több magas rangú kabinettag, köztük Sajid Javid pénzügyminiszter lemondása kísérte.

Lemondott az orosz kormány – táncolt a rubel

Kormánya nevében benyújtotta lemondását Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin államfőnek. A hírre gyengült a rubel és a keddi záróértékük alá kerültek az irányadó orosz tőzsdemutatók is.

Lemondott az Európai Központi Bank igazgatótanácsának német tagja

Váratlanul lemondott az Európai Központi Bank  (EKB) igazgatótanácsi tagságáról Németország képviselője. Szakmai vita állhat a háttérben, de a szakértők csak gyanítják a konfliktus okát.

Brexit – Lemondott a pénzügyminiszter

Előzetes bejelentésének megfelelően lemondott Philip Hammond brit pénzügyminiszter.

Lemondott Theresa May – Trumpot még fogadja

Bejelentette lemondását Theresa May brit miniszterelnök, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

Brexit – Még a héten lemondhat Theresa May

Brit sajtóértesülések szerint napokon belül, akár pénteken bejelentheti távozásának menetrendjét Theresa May brit miniszterelnök.

Lemondott Kazahsztán elnöke – 29 évig állt az ország élén

Váratlanul bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot.

Benyújtotta lemondását a Világbank elnöke 

Benyújtotta lemondását Jim Yong Kim, a Világbank elnöke hétfőn.

A Facebook-vezérnek távoznia kell?

A Facebook első emberének visszalépését javasolja a The Washington Post kolumnistája.

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett