Kezdőlap Címkék Létszámcsökkentés

létszámcsökkentés

PwC: a hazai cégvezetők háromnegyede nem tervez létszámcsökkentést

A gazdasági kihívások ellenére a magyarországi cégvezetők 78 százaléka nem tervez létszámcsökkentést, 97 százaléka pedig nem csökkenti a dolgozók javadalmazását a következő 12 hónapban - ismertette a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa a tanácsadó cég friss felmérését.

BKV – Nem lesz alapbéremelés, de elbocsátás sem

Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése és a szakszervezetek között megszületett 2021-es "bér-részmegállapodás", amit a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV létszámcsökkentéssel sem számol az idén.

Karoshi – avagy a japán közalkalmazott a halálba dolgozza magát

A magángazdaságban már felismerték, hogy az agyonhajszoltság csökkenti a teljesítményt. Az állami szektorban (is) gyakoriak az öngyilkosságok és a túlhajszoltság miatti halálesetek, a "karoshi"-k. A pandémia tovább rontott a helyzeten. Az új kormány reformokat ígér.

Leépítés helyett létszámbővítés – a kkv-k is optimisták

Magyarországon a cégek átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között - derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.

Opel: fontosabb a kibocsátási normák betartása, mint az eladások

Az Opel vezérigazgatója szerint az uniós környezetvédelmi célkitűzések teljesítése fontosabb feladat az autóeladások növelésénél.

Ryanair. Egymilliárd eurós profit után elbocsátások?

Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már 200 millió eurós veszteséggel, illetve létszámcsökkentéssel és bázisbezárásokkal számol az ír fapados légitársaság.

Csoportos elbocsátás a Budapest Airportnál

Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett - jelentette be a cég.

Elbocsátásokra és fiókbezárásokra készül az UniCredit

Az UniCredit bankcsoport 2023-ig hatezres létszámcsökkentést és 450 olaszországi bankfiók bezárását tervezi Olaszországban.

Újabb elbocsátások jönnek az Opelnél

A már bejelentett elbocsátások felett további létszámcsökkentésre készül az Opel - derült ki a német Handelsblatt vállalati belső és szakszervezeti forrásokra hivatkozó jelentéséből.

Magyar Telekom: leépítés és béremelés

A Magyar Telekom jövőre legfeljebb 450 munkavállalót épít le, és 5 százalékkal emeli a béreket a társaságnál az érdekképviseletekkel kötött megállapodása alapján - közölte a cég.

Dolgozók ezreit bocsátja el az UniCredit

Nyolcezer alkalmazott, a foglalkoztatott létszám csaknem egytizedének elbocsátását tervezi 2023-ig az olasz UniCredit.

Karcsúsít a Daimler – munkahelyek ezrei szűnnek meg

Több ezer munkahelyet számol fel az elkövetkező három évben a Daimler - jelentette be konkrét létszám megadása nélkül a német járműipari konszern.

Csoportos elbocsátásokra készül a Magyar Posta

Budapesti telephelyein mintegy száztíz embert érintő, csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékot jelentett be a Magyar Posta.

Átképezik a Bosch hazai dolgozóit

Bár globálisan elbocsátásokra készül a Bosch csoport, magyarországi egységei átképzéssel és átcsoportosítással megúszhatják a járműipar lejtmenetét.

Leépítésekre készül az Audi

Szigorú megtakarítási programmal, létszámcsökkentéssel és a fejlesztés súlypontjának az elektromos autókra áthelyezésével kívánja a tavalyi nehéz év után ismét növekedési pályára állítani az Audi autógyárat Bram Schot vezérigazgató. 

Létszámleépítés a Volkswagennél – gépek váltják a dolgozókat

A Volkswagen konszern a már eddig bejelentettek felett további 5-7 ezer alkalmazottal csökkenti a létszámot a VW márkánál a következő öt évben, az automatizálás következményeként.

Csoportos létszámleépítés a Magyar Postánál

A Magyar Posta az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetve döntött arról, hogy 2019 tavaszán újabb csoportos, mintegy 300 fős létszámcsökkentést hajt végre a bürokrácia-csökkentés folytatásaként. A leépítés elsősorban az irányítási-adminisztratív területeket érinti, többségében a fővárosi munkahelyeken.

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.