Kezdőlap Címkék Madárinfluenza

madárinfluenza

Nincs vége a baromfihús drágulásának

A takarmányárak 30-35 százalékkal emelkedtek tavaly szeptember óta, és mivel a tápok az élőbaromfi-előállítás önköltségének kétharmadát teszik ki, minimum 20-25 százalékkal kellett volna emelkedniük a termelői baromfiáraknak - mondta a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója.

Emberre terjedt át a H10N3 madárinfluenza Kínában

A világon elsőként H10N3 madárinfluenza-vírussal fertőződött meg egy férfi a kelet-kínai Csiangszu tartományban - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

Madárinfluenza. Visszavonták a kötelező zártan tartást

A kedvező járványügyi helyzet miatt visszavonta az országos főállatorvos a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Madárinfluenza vírus miatt Nádudvaron leölik a tenyészpulyka-állományt

Hajdú-Bihar megyében megjelent a magas patogenitású madárinfluenza vírus. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezúttal egy Nádudvaron igazolta a fertőzést, egy tenyészpulyka-állományt ért el a kór. A szakemberek már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 11.800 egyed felszámolását. A Nébih felhívta a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.

Madárinfluenza – még köztünk a vírus. Kötelező a zártan tartás

Magas megbetegítő képességű madárinfluenza-vírust mutatott ki elhullott vadmadarakból a Nébih laboratóriuma Csongrád-Csanád és Somogy megyében.

Embert fertőzött meg a H5N8 madárinfluenza

Hét emberre átterjedt Dél-Oroszországban az A(H5N8) típusú új madárinfluenza - jelentette be Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője.

Madárinfluenza – újra Bács-Kiskunban

Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte.

Madárinfluenza – újra itt a vírus

Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei pulykatartó gazdaságokban. A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, a szárnyasok leölését megkezdték.

Madárinfluenza. Újra kötelező a zártan tartás

Több európai országban is azonosították a madárinfluenza vírus jelenlétét vadmadarakban, ezért az országos főállatorvos azonnali hatállyal elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását - közölte a Nébih.

Vidékfejlesztési program – 500 millióval több jut járványvédelemre

Két és fél milliárd forint jut a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek kialakítására a Vidékfejlesztési programban. A pályázatot eredetileg kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdették meg - közölte az Agrárminisztérium.

Madárinfluenza – a járványnak vége, a szigor marad

Az Állategészségügyi Világszervezet előírásai alapján Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását, de az újratelepítés továbbra is csak szigorú kontroll mellett történhet - közölte a Nébih.

Madárinfluenza. Már nem kötelező a zártan tartás

Az országos főállatorvos visszavonta a madárinfluenza miatt elrendelt, a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező.

Takarékbank: a mezőgazdaság elvesztette válságállóságát

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de továbbra is bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a beszűkült exportlehetőségek és a tavaszi aszály miatt - közölte a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.

Madárinfluenza – Békésben is

A madárinfluenza megjelenése miatt Battonyán egy több mint húszezer egyedet számláló hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig egy csaknem tízezres törzslúd-állomány felszámolását kezdték meg a szakemberek - közölte a Nébih.

Madárinfluenza. Két megyében 3,5 millió szárnyast öltek le

Eddig 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza - korábban világjárványt okozó - H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében. A gazdaságokban 3,5 millió állatot öltek le  - közölte az országos főállatorvos.

Túlkínálat. Csökkent a csirke- és a sertéshús ára

Jelentős túlkínálat és áresés alakult ki az európai és a hazai baromfipiacon, a szakmai szervezetek az import átmeneti korlátozásával kezelnék a helyzetet. Hasonló problémák jelentkeztek a sertéságazatban is.

Nébih a baromfitartóknak. Egyszerűbb lett a kifizetési kérelmezés

A madárinfluenza járványra tekintettel a leölési határozatokat a vágóhídi igazolással egyenértékű dokumentumként fogadja el az Agrárminisztérium a baromfitartóktól az állatjóléti támogatások negyedik negyedévi kifizetési kérelmeinek benyújtása során - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Madárinfluenza. Azonnali korlátozás két baromfitelepen

A madárinfluenza szempontjából különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és zártan tartást rendelt el a Nébih két, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen.

Békési kacsatelep. Nem madárinfluenza okozta a bajt

Madárinfluenza gyanúja merült fel egy pusztaföldvári kacsaállományban, amelyet vasárnap felszámoltak. A későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek.

Madárinfluenza – Csongrád megyében is

Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is kimutatta a madárinfluenza vírusát a Nébih. Csaknem 200 ezer állat leölését rendelték el.

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Hírek

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.