A rekordütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság: a második negyedév végén az államháztartás névértéken számolt konszolidált bruttó adóssága 39 406 milliárd forint, a GDP 77,6 százaléka volt. Ez 3,4 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévinél.
A jegybank fogyasztóbarát otthonbiztosítási kalkulátorából immár egy lépésben, az adatok ismételt megadása nélkül lehet továbblépni a kiválasztott biztosító honlapjára. Az új funkcióval egyszerűbb lett a szerződéskötés.
Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat, és ha továbbra is elmarad, az a felzárkózásunkba kerül. Ezért kell a kormányzati gazdaságpolitika intézményi váltása és a versenyképességért felelős új intézmény felállítása - mutat rá legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki a múlt héten is hibának nevezte a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát.
Tavaly év vége óta mindössze 184 ezer, addig moratóriumban lévő lakossági hitelt kezdtek el újra fizetni, 1,3 millió kölcsönt viszont még mindig nem törlesztenek. A vállalati hitelek közül 20 ezer került ki december óta a moratóriumból, mintegy 40-45 ezret továbbra sem fizetnek - írta a Népszava a Magyar Nemzeti Banktól kapott (MNB) adatokra hivatkozva.
A litván jegybank vizsgálatot indított a felügyelete alá tartozó, Magyarországon is határon átnyúló szolgáltatást kínáló UAB "epayblock" elektronikuspénz-kibocsátó társasággal szemben. A vizsgálat lezárásáig korlátozták a társaság működését.
Az égig érő fa címmel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével új sorozatot indít a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy december 31-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi év, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére.
A monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a 30 bázispontos kamatemelés mellett a legutóbbi kamatdöntő ülésen - derült ki az ülés rövidített jegyzőkönyvéből.
Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban, ezért augusztusban újabb kamatemelés jöhet - kommentálták elemzők a friss inflációs adatokat.
A jegybankelnök új és erős pénzügyi világgazdasági válság közeledtére figyelmeztet, és ismét a szerinte felzárkózást hátráltató kormányzati gyengeségekre mutat rá legfrissebb cikkében. Hibának tartja egyebek mellett, hogy a gazdaságpolitika központja 2013-ban a Pénzügyminisztérium lett.
A londoni bankközi referencia kamatlábak (LIBOR) jórészének év végi megszűnése előtt a hitelpiaci szereplőknek minél korábban fel kell hagyniuk ezek használatával új szerződéseikben, és alternatív rátákat szükséges alkalmazniuk - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Engedély nélkül működhetett közre - részben offshore hátterű - cégek számlanyitásaiban, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti Company Express Kft.-nek, hogy alkuszi tevékenységet végezzen.
A forint tette lehetővé 2010 után a magyar gazdaságpolitika új sikerképletének, az egyensúly és a növekedés képletének a beállítását és megőrzését - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank "75 éves a forint" című online konferenciáján.
Átmeneti az infláció magasabb szintje, és ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, újra visszatérhet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter.
Az MNB 19,2 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárása miatt - közölte a jegybank.
Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, kötelezően vállalta, hogy bevezeti a közös fizetőeszközt; a kormány és a Magyar Nemzeti Bank tartja magát ehhez a...
Mivel a lakásvagyon mintegy 60 százaléka nem felel meg a magasabb energetikai elvárásoknak, fontos, hogy a jegybanki zöld programok ne csak az új lakóingatlanokhoz nyújtsanak kedvező finanszírozási lehetőséget - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték az MTI-nek nyilatkozó...
Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...