Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.
Egyetlen öreg mobillal 300 hektárnyi esőerdő-terület megfigyelése és védelme oldható meg. Régi okostelefonok és a legújabb technológiák segítségével sikerrel leplezi le egy nonprofit szervezet az esőerdők pusztítóit.
Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítását rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szervezésében, a kiállított technológiákat, megoldásokat a tervek szerint...
Donald Trump rendeletet adott ki a mesterséges intelligencia kutatásáról és fejlesztéséről. Amerikai AI Kezdeményezés nevű rendelet értelmében a kormányzati hivataloknak is erőforrásokat kell adniuk a fejlesztéshez.
A technológia talán még sohasem játszott akkora szerepet az értékesítésben és különösen az ügyfél elégedettség elérésében, mint manapság. Ezért sem mellékes, hogy milyen új tendenciákat érdemes követni. Az írás azoknak készült, akik a digitális forradalom aktualitásaiban kívánnak naprakészen 'mozogni'.
Kommandósok segítségével fogták el annak a bűnszövetkezetnek a tagjait, akik informatikai rendszer ígéretével 800 millió forint pályázati pénzt csaltak el a NAV nyomozóinak gyanúja szerint.
Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek