Kezdőlap Címkék Mol

Mol

BÉT – Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés

Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a piaci elemzők szerint.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

BÉT – Emelkedett a forgalom novemberben

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 227,1 milliárd forint volt novemberben, vagyis meghaladta a 219 milliárd forintos októberit, de elmaradt a tavalyi 348,8 milliárd forinttól.

Olcsóbb lesz a benzin szerdától

Szerdán bruttó 3 forinttal csökken a benzin ára. A gázolaj ára a hét közepén nem változik.

BÉT – Kisebb emelkedésre számítanak az elemzők

A kedvező nemzetközi hangulat miatt kisebb emelkedésre számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők.

BÉT – Kisebb csökkenéssel indulhat a tőzsde

Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

BÉT – Enyhe csökkenésre számít az elemző

A nemzetközi befektetői hangulat kissé bizonytalan, ezért enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Drágulnak az üzemanyagok péntektől

A benzin ára bruttó 2 forinttal, a gázolaj ára pedig bruttó 3 forinttal emelkedik.

BÉT – Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Enyhén pozitív hangulatban, iránykereséssel kezdődhet a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

A benzin drágább, a gázolaj olcsóbb lesz szerdától

Eltérően változnak az üzemanyagárak szerdán. A benzin átlagára bruttó 4 forinttal emelkedik, a gázolaj ára viszont 2 forinttal csökken.

BÉT – Emelkedésre számít az elemző

Emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Erősödésre számít az elemző

Erősödésre számít a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

BÉT – Csökkenést vár az elemző

A nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

BÉT – Iránykeresésre számít az elemző

A nyitást követően iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

BÉT – Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés

Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint. 

BÉT – Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés

Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

BÉT – Esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,75 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 43 038,67 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Csökkenés várható nyitáskor

Csökkenésre számít nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

Friss

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.