Kezdőlap Címkék Monetáris politika

monetáris politika

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött az MNB monetáris tanácsa

Egyhangúlag, 8 szavazattal döntött a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamat 5,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 8,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 5,40 százalékra emeléséről - olvasható az ülés rövidített jegyzőkönyvében.

Bank of England: tíz százalék felett tetőzhet a brit infláció

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 0,75 százalékról 1,00 százalékra, tizenhárom évi csúcsra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a kamatdöntés bejelentésével egy időben ismertetett, felülvizsgált előrejelzésében az infláció 10 százalék feletti tetőzésének és a brit gazdaság jövő évi visszaesésének lehetőségére figyelmeztetett.

Európai Központi Bank: megállt a növekedés, rekordszintű az infláció az eurózónában

A gazdasági bővülés szinte megállt az euróövezetben, a költségek pedig nőni fognak, mivel a döntéshozók rekordszintű inflációval küzdenek - mondta egy interjúban Fabio Panetta, az Európai Központi Bank Igazgatóságának tagja.

22 éve nem hajtott végre ekkora kamatemelést a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi jegybankrendszer, a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 1,00 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot májusi monetáris politikai ülésén.

Még mindig kivár a szigorítással az Európai Központi Bank

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén.

A rohanó inflació miatt szigoríthat az EKB – zuhannak a részvények

Az egekbe szökő infláció miatt az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának gyorsabb ütemű szigorítását várják a tőzsdei kereskedők. A részvények Európa-szerte zuhanórepülésbe kezdtek.

Tovább szigorított az MNB – 6,15 százalék az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön az előző hetinél 30 bázisponttal magasabb, 6,15 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét.  

Londoni elemzők: 8 százalékig emelheti az alapkamatot az MNB

Londoni pénzügyi elemzők értékelései szerint a Magyar Nemzeti Bank a márciusi kamatdöntő ülésen világossá tette, hogy monetáris politikáját továbbra is az infláció megfékezésére összpontosítja, ezért az alapkamatot 8 százalékig is emelheti az idén.

MNB-alelnök: tartós marad a monetáris szigor

Folytatódó szigorításra és a kamatemelési ciklus korábbinál nagyobb lépéssel történő folytatására van szükség. Rövid távon a háború, középtávon pedig az infláció jelenti a nagyobb kockázatot, így az árstabilitást kell előtérbe helyezni - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Itt az újabb szigorítás – 100 bázisponttal nőtt az alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 4,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.

Egyhetes betéti tender: újra kamatot emelt a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank 5,85 százalékon, a múlt heti 75 bázispont után újabb 50 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét.

MNB-alelnök: a geopolitikai helyzet kiéleződése rendkívüli kockázatot jelent

A geopolitikai helyzet kiéleződése rendkívüli kockázatot jelent, ezért a jegybank a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében továbbra is kész minden monetáris politikai eszköz alkalmazására - jelentette ki Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Elmaradt a várt szigorítás – csak a kamatfolyosóhoz nyúlt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 3,40 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, a kamatfolyosó felső szélét azonban 100 bázisponttal, 5,40 százalékról 6,40 százalékra emelte.

K&H: rendkívüli monetáris szigorítás várható a jegybanktól

A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése - közölte Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.

EKB: komoly dilemmát okoz a megugró inflációs ráta

Az eurózóna inflációs rátája februárban új csúcsra ugrott, ami az Európai Központi Bankot nehéz választás elé állította a gyengélkedő növekedés támogatása, illetve az ukrajnai orosz inváziót miatt megugró árak visszaszorítása között.

Újra kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank 5,35 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét, ami 75 bázispontos kamatemelést jelent az irányadó eszközt tekintve, azaz jelentős monetáris szigorításnak számít.

K&H: kamatemelés jöhet csütörtökön

A forint és régiós társainak árfolyamát viselte meg a leginkább az Ukrajna ellen indított orosz támadás a közvetlenül érintettek után, ezért az irányadó egyhetes jegybanki betét kamatának emelésére számít csütörtökön a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.

MNB-alelnök: februárban már 8,5 százalék is lehet az infláció

A határozott, további szigorításban egyhangúlag egyetért a monetáris tanács, miután a helyzet nem lett egyszerűbb, és a kilátások sem lettek tisztábbak februárra az előző kamatdöntés óta - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Monetáris tanács: 3,40 százalék az új alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 50 bázisponttal 3,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.

Kell még a monetáris lazaság a kilábaláshoz – állítja az EKB elnöke

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke arra figyelmeztetett, hogy a Kormányzótanács ártana a gazdasági kilábalásának, ha elsietné a monetáris politika szigorítását.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...