Tovább javította gazdaságnövekedési előrejelzését a német szövetségi kormány: friss számításai szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt recesszió helyett 0,4 százalékkal nőhet az idén.
A német állam 135 milliárd eurót költ az inflációtól sújtott németek megsegítésére, ezért más területeken spórolnia kellene, vagy magasabb adókat kellene kivetnie - áll a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet friss tanulmányában.
A német szövetségi kormány szerint a tavasszal valószínűsített 3,5 százalék helyett csak 2,6 százalékkal bővülhet Németország hazai összterméke (GDP) az idén.
A doktori értekezése körüli viták miatt lemondott a német szövetségi kormányban viselt tisztségéről Franziska Giffey család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter.
Lefelé módosította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány: az új prognózis szerint Németország GDP-je a korábban valószínűsített 4,4 százalék helyett 3 százalékkal növekedhet az idén.
A német szövetségi kormány új gazdasági prognózisa szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban valószínűsített 6,3 százalék helyett 5,8 százalékkal csökkenhet az idén.
A német kormány azzal számol, hogy az eddig vártnál kevésbé csökken a gazdaság teljesítménye, az ezzel kapcsolatos új előrejelzését a jövő héten ismerteti Peter Altmaier gazdasági miniszter - mondta el a kormányhoz közel álló egyik forrás a Reuters hírügynökségnek.
A gazdaság második világháború utáni legnagyobb visszaeséséhez, tömeges munkanélküliséghez és csődhullámokhoz vezet a koronavírus-járvány az idén Németországban - derült ki a szövetségi kormány készülő előrejelzésének kiszivárgott részleteiből.
Szexizmussal vádolják a német kormány kerékpáros közlekedésbiztonsági kampányát, mert a biciklis sisakokat fehérneműben pózoló férfi és női modellekkel reklámozzák.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek