A tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest 1,6 százalékkal mérséklődött. 2021-ben összességében 4,2 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi, a pandémia miatti alacsony bázishoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése, 12,4 százalékkal nőtt a volumen a koronavírus-járvány által súlyosan érintett egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, ugyanakkor az azok 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen, 11,7 százalékkal visszaestek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A járvány által tavaly leginkább érintett időszakhoz képest 10,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene az idei második negyedévben. Elsősorban a feldolgozóiparban és a szolgáltatásban tevékenykedő vállalkozások gépberuházásai növelték a teljesítményt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A beruházások volumene az első negyedévben elérte a járvány előtti szintet, a következő negyedévekben várható felfutással pedig felülmúlhatja a tavalyelőtti rekordot - kommentálták a KSH legfrissebb jelentését elemzők.
Az első negyedévben folytatódott a beruházások előző negyedévben kezdődött növekedése: a fejlesztések volumene 2,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához, és 0,5 százalékkal az előző negyedévhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaesés után a negyedik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az előző negyedévhez mérve 4,8 százalékkal nőttek a beruházások szezonálisan kiigazítva.
Bár a legtöbb nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások, a járványhelyzet miatt az egészségügyben közel duplájára, 98,4 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest. 2019 egészében az eddigi leggyorsabb, 14 százalékos volt a bővülés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A harmadik negyedévben 14,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év azonos időszakának magas (21,6 százalékos) bázisadatát alapul véve. Az év első kilenc hónapjában 18,0 százalékkal nőttek a beruházások, az első félévi 20,2 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Varga Mihály pénzügyminiszter a legfrissebb beruházási statisztikákra reagálva az ágazatok dinamikus beruházás-növekedéséről és a befektetőbarát kormányzati intézkedésekről beszélt, megemlítve, hogy tavaly 8495 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Idén folytatódhat a beruházások kétszámjegyű növekedése, 2019-ben várhatóan 11 százalék felett emelkedhetnek a beruházások - így értékelte Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a Központi Statisztikai Hivatal beruházási adatait.
Tavaly éves szinten a nemzetgazdasági beruházások volumene 17 százalékos emelkedéssel az eddig mért legmagasabb szintre emelkedett, a negyedik negyedévben szintén 17 százalékos volt a bővülés az előző év utolsó negyedéhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek