Három szójakereskedelemmel foglalkozó, áfacsalással erősen fertőzött bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai országos akcióban.
Nem válik automatikusan szja bevallássá az áfa-fizetésére kötelezett mezőgazdasági őstermelők és az egyéni vállalkozók SZJA-tervezete, amelyet az adóhatóság készít el. Nekik az e-szja felületen a legegyszerűbb kiegészítés elkészítése - hívta fel a NAV a figyelmet.
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - közölte Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.
A magánszemélyeknek, a korábban az adóbevallás megkönnyítésének szimbólumává vált söralátéttel sem kell már bajlódniuk az idén. Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár a NAV Adószakmai Ügyeiért Felelős Szakmai Helyettese szerint a NAV által a lakosság korábbinál is nagyobb körének elkészített SZJA adóbevallási tervezet idén már 5,6 millió honfitársunk számára készül el, de azért érdemes ellenőrizni a tartalmát.
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket nyomtatott formában küldje el nekik.
A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idei ellenőrzési terve, ez alapján kiemelten ellenőrzik az internetes kereskedelmet, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmet, az alkalmazottak bejelentését, a vám- és jövedéki szabályok betartását és az online számlaadat-szolgáltatást.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén, a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentő cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentő címet is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évértékelőjén.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat.
Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással.
Hamis autódiagnosztikai szoftvereket foglaltak le a pénzügyőrök az ország szinte minden megyéjében tartott akció során - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Jelentősen javíthatja a versenyfeltételeket, hogy 2021-től megszűnik az EU-n kívülről érkező, a 22 eurónál kisebb értékű postai küldemények adómentessége - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának igazgatóhelyettese a növekedés.hu-nak.
Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.
Az adóhatóság január 21-től kockázatelemzés alapján ellenőrzéseket végeznek azon online számlaadat-szolgáltatásra kötelezett adózóknál, akik a rendelkezésükre álló kontrolladatok alapján nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket a 100 ezer forint feletti áfatartalmú értékesítéseikről.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök mintegy négy tonna, több mint 1,3 millió hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le és semmisítettek meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek