Az emberek 27 ezer évvel ezelőtt, a korábban véltnél több ezer évvel hamarabb telepedhettek le az amerikai kontinensen - állítják kutatók, akik szerint ezt egy már kihalt állat, az óriás lajhárok csontjából készült díszek is bizonyítják.
Új kutatások szerint agresszív csontrákja volt annak a centrosaurusnak, amelynek fosszíliáját még 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban lévő dinoszauruszparkban. Ez az első ismert dinoszaurusz egyed, amely rosszindulatú rákban szenvedett.
Veszélyes becsapódási szöge miatt okozott katasztrofális kihalást a Földön a 66 millió éve becsapódott, az állat- és növényfajok 75 százalékának pusztulását okozó aszteroida - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Mintegy 66 millió éve, az utolsó dinoszauruszok korában élt egy különös, macskaméretű emlősállat Madagaszkáron. A szigetlakó őslény az őrült bestia nevet kapta.
Nem létezett a T-rex riválisának tartott Nanotyrannus - állapították meg amerikai kutatók a 2001-ben felfedezett Jane nevű példány lábszár- és combcsontmaradványainak mikroszkopikus elemzéséből.
Egy 5700 éves "rágógumi" vizsgálatával dán tudósok képesek volt feltárni fogyasztójának nemét, szemének színét, sőt azt is, mit evett az illető utoljára és milyen baktériumok voltak a szájában.
Az újkőkorszakban (neolitikum) élt korai földművesek sikeresen alkalmazkodtak egy 8200 évvel ezelőtt bekövetkezett éghajlatváltozáshoz - derült ki a Bristoli Egyetem szakemberei által vezetett kutatásból.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek