Kezdőlap Címkék OTP

OTP

BÉT – Emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 41 335,02 ponton zárt csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján, vagyis a múlt heti 40 288,44 pontos záróértéknél 1046,58 ponttal, vagyis 2,53 százalékkal magasabban.

BÉT – Kis csökkenést, illetve iránykeresést várnak az elemzők

Nyitásban mérsékelt csökkenést, a nap folyamán pedig iránykeresést várnak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az elemzők.

BÉT – Új történelmi csúcson az OTP

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,08 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 40 887,58 ponton zárt szerdán.

BÉT – Iránykereséssel, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde a szakértők szerint.

BÉT – A Brexit miatt kivárás jellemzi a nemzetközi piacokat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,05 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 40 612,50 ponton zárt kedden.

OTP: Csányi vagy vezérigazgató vagy elnök lesz

Az elnöki és vezérigazgatói tisztség szétválasztását lehetővé tevő alapszabályi módosításról is dönthet az OTP Bank április 12-re összehívott éves közgyűlése.

BÉT – Kivárásra és emelkedésre számítanak a tőzsdén a szakértők

Folytatódó emelkedésre, illetve kivárásra és iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén kedden a szakértők.

BÉT – Új történelmi csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 531,11 pontos, 1,32 százalékos emelkedéssel, 40 819,55 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Pozitív korrekcióra számítanak a tőzsdén a szakértők

Enyhén pozitív korrekcióra és kivárásra számítanak az európai piacokon és a Budapesti Értéktőzsdén is hétfőn a szakértők.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX 40 288,44 ponton zárt pénteken, 117,778 ponttal, 0,29 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

BÉT – Szakértő: esett a BUX a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,86 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 40 288,44 ponton zárt pénteken.

BÉT – Csökkenésre számítanak a tőzsdén a szakértők 

Folytatódhat a negatív korrekció a nemzetközi tőzsdéken és a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

BÉT – Szakértő: pozitív kezdés után elromlott a hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,60 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 625,30 ponton zárt csütörtökön.

BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

A nemzetközi hangulat és az uniós központi bank ülésével kapcsolatos várakozások hatására csökkenéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde a piaci szakértők szerint.

BÉT – Újabb történelmi csúcson zárt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,40 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 41 086,90 ponton zárt szerdán.

BÉT – Kis emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Kisebb emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde a piaci szakértő szerint.

BÉT – Emelkedéssel zárt a magyar piac, vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,02 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 40 718,50 ponton zárt kedden.

BÉT – Folytatódhat az emelkedés a tőzsdén az elemző szerint

Folytatódhat az emelkedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

BÉT – Elemző: történelmi csúcson zárt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 422,82 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 40 593,48 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemzők szerint

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az elemzők szerint.

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.