Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a közel-keleti feszültség éleződése miatt kialakult kockázatkerülő befektetői magatartás következményeként.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, az újév első kereskedési napján. A kereskedelmi feszültségek enyhülése és a világgazdasági kilátások javulása mellett az újabb kínai gazdaságélénkítő intézkedések fűtik a befektetők optimizmusát.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj világpiaci ára a kereskedelmi feszültségek enyhülésének köszönhetően napok óta három havi csúcs közelében ingadozik.
Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután előző nap mindhárom mutató történelmi csúcson zárt az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének köszönhetően.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, miután Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője kijelentette, hogy a Kínával tető alá hozott kereskedelmi részmegállapodásnak köszönhetően megduplázódik a Kínába irányuló amerikai export.
Három veszteséges nap után indexemelkedéssel nyugtázták szerdán az amerikai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon az álláspontok közeledéséről megjelent híreket.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután Donald Trump amerikai elnök megjegyzéseivel felélesztette azokat a félelmeket, hogy a jövő novemberi amerikai elnökválasztás utáni időkre tolódhat el az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás megkötése.
A kereskedelmi ellentétek rendeződésének reményében indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, folytatva az előző napi szerény erősödést.
A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.
Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.
A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek