A spirituális utazás nem egy elvont, misztikus fogalom, hanem az élet és az önismeret művészete. Nem csupán egy belső utazás, hanem a mindennapi élethez...
A történelmének legsúlyosabb gazdasági válságától sújtott Srí Lankába orosz nyersolaj érkezett, amellyel feltöltheti egyetlen finomítóját - jelentette a helyi energiaügyi miniszterre hivatkozva a Le Figaro című francia napilap.
A ForwardKeys legfrissebb repülőjegy-forgalmi adataiból kiderül, hogy az orosz kiutazó turizmus tovább csökkent Oroszország ukrajnai katonai műveletei miatt. A tehetős utazók azonban még mindig repülnek, csak nem Európába.
Oroszország ukrajnai háborúja, amely humanitárius válságot okozott és megrázta a globális pénzügyi piacokat, most azzal fenyeget, hogy több mint hatezer kilométerrel arrébb, az Indiai-óceánon egy 81 milliárd dolláros gazdaságot is tönkretesz.
Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek