A koronavírus-járvány, a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása érzékenyen érintették a lovas ágazatot is, ezért az Agrárminisztérium (AM) támogatási konstrukciót hirdet meg a lótenyésztőknek.
Kétmilliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázata.
„Sikerült! Európa szolidáris és egységes!” Mindenki nyertesként hagyta el a terepet. Ezt mondták a résztvevő vezetők. Az EU történetének második leghosszabb csúcstalálkozóján péntektől keddig napi 16 órán keresztül tárgyaltak a kormányfők. Összesen 1.800 milliárd euróról döntöttek. A mentőcsomag főösszege 750 milliárd euró.
Hat új pályázati kiírást tett közzé 22 milliárd forint értékben a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal Pest megyei panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre - jelentette be a pénzügyminiszter.
Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések.
Németország az EU soros elnökeként az gazdaság újraindításában, a járvány leküzdésében, és a Brexit levezénylésében is áttörést akar elérni, a franciákkal együtt. Jól tudják azonban a siker az olaszoktól is nagyban függ.
A Magyar Falu Programban megjelent a tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére kiírt pályázat - jelentette be a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A munkahelymegőrzést az idén 380 milliárd forinttal, a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják a gazdasági akcióterven belül - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.
Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz
A kormány duplájára emeli a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretösszegét, mivel az eredetileg meghirdetett 50 milliárd forint több mint kétszeresére érkezett igény - jelentette be Varga Mihály.
Várhatóan júliusban jelenik meg az új METÁR-tender, amelyben évi 800 millió forint keretösszeggel lehet majd pályázni bármilyen megújulóenergia-alapú áramtermelési módra - jelentette be az energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
A Pénzügyminisztérium hazai forrásból indít Pest megyei szálláshelyek fejlesztését és bővítését támogató pályázatot kétmilliárd forint keretösszeggel - közölte Varga Mihály.
Több kereskedő és gyártó is csökkentette az elektromos autók árát, hogy beleessenek a 11 millió forintos felső határú támogatási kategóriába - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Berlin gazdaságélénkítő csomagot fogadott el. A vállalkozásoknak, a családoknak és az önkormányzatoknak is jut a pénzből. Mindezt hitelből finanszírozza a kormány.
A válsághelyzet időszakában az átlagosnál is nagyobb feladat hárul a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványra (MVA), amely a nem, vagy kevésbé bankképes mikrovállalkozások finanszírozásában és vállalkozóvá válásában tölt be jelentős szerepet. Erről Braun Márton, a 30 éves MVA ügyvezető igazgatója beszélt AzÜzlet.hu-nak.
Szerdától elérhető az Európai Bizottság negyedik, egyben utolsó pályázati felhívása az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról.
A kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia részeként több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből - közölte az innovációs és technológiai miniszter.
Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek