Kezdőlap Címkék Törökörszág

Törökörszág

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

Kappadókia először szerepel a MICHELIN Guide-ban – egy izmiri étterem két csillagot kapott

A MICHELIN Guide bemutatta 2026-os törökországi válogatását, amelyben Kappadókia először szerepel, rögtön 18 étteremmel.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

A Turkish Airlines Holidays globális terjeszkedése

Az utazók mostantól néhány kattintással lefoglalhatják repülőjegyeiket, szállásaikat, túráikat, programjaikat, autóbérlésüket, repülőtéri transzferüket, biztosításukat és még sok mást a holidays.turkishairlines.com oldalon.

Nyáron már közvetlen járatokat indít az ITAKA Debrecenből is a török és az albán riviérára

Tavaly az ITAKA szervezésében a Törökországba és Albán tengerpartra utazók mintegy 12%-a érkezett a kelet-magyarországi régióból.

Ünnepeljük a török kávé világnapját!

A délkeleti Mardin és Şanlıurfa városaiban pedig a mırra kávé kedvelt. A mırra a világ egyik legerősebb kávéja, amelyet kis, fogantyú nélküli csészékben szolgálnak fel

Törökország rekordot döntött a 2024-es év harmadik negyedévében a turizmusban

Törökország legnagyobb növekedést Kínában érte el: több mint 312 000 kínai látogatót fogadott, ami 84%-os emelkedést jelent az előző évhez képest.

Új járatot indít a Turkish Airlines a chilei fővárosba, Santiagóba

A Turkish Airlines  Isztambul és Santiago között 2024. december 18-tól heti négy járattal kezdi meg a repülést.

Idén Törökország kimagasló turisztikai növekedést mutat

Törökország leglátogatottabb örökségi helyszínei ebben az időszakban az İzmirben található Efezus, a Mevlana Múzeum Konyában, a Denizliben található Hierapolis és Pamukkale, valamint a kappadókiai/nevşehiri Göreme és Zelve/Paşabağları voltak.

Debrecenből is rárepül a kedvenc török városra a Wizz Air

Újabb törökországi útvonalat jelentett be a légitársaság

Ilyen a török autó, amit Orbán Viktor Erdoğantól kapott és ki is próbált

Törökország autóipari történelmet írt a Togg-al, az ország első elektromos autójával.

Olyan országok is hamarosan EU tagok lehetnek, amikről nem gondoltuk

Az Ukrajna és Moldova által elért eredmények és a folyamatban lévő reformok fényében a Bizottság azt javasolja, hogy a Tanács kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat mindkét országgal.

Gigamegrendelést kapott a német multi a magyarok barátjának számító országban

Óriásmegrendelést kapott a Siemens. 200 gyorstöltőt telepítenek Törökországban.

IBUSZ: rajonganak a charterjáratokért a magyarok

Az idei év várhatóan még a turisztikai csúcsesztendőnek számító 2019-eshez képest is jobb lesz, köszönhetően a magyarok töretlen utazási hajlandóságának

Magyar-török együttműködés a bútoriparban

Együttműködés jött létre a nagy múltú magyar bútoráruház RS Bútor és a vezető török matracgyártó között: már az RS Bútor kínálatában is megtalálhatók a...

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...