A Transznyefyt készen áll arra, hogy februárban megkezdje 20 ezer tonna kazah olaj tranzitját Németországba a Barátság vezetéken keresztül - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a vállalatra hivatkozva.
Az Ukrajnán keresztül Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba irányuló orosz nyersolaj áramlása a múlt héten leállt, miután a szankciók megakadályozták a tranzitdíj megfizetését - közölte a Transznyefty orosz csővezeték-üzemeltető.
Szerdán este eléri Magyarországot a Barátság vezetéken a tiszta olaj - jelentette be Igor Gyomin, a Trasznyefty orosz olajszállítmányozási vállalat igazgatójának tanácsadója Moszkvában.
Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok a Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás pedig megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért.
Németország és Lengyelország minőségi okokra hivatkozva leállította az orosz olaj importját a Barátság kőolajvezetéken. A Brent olajár az idén első alkalommal 75 dollár fölé emelkedett.
Fehéroroszország felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló benzin- és dízelolaj-kivitelét, mert az Oroszországból érkező nyersolaj-szállítmányok szerves klórvegyülettel szennyezettek.
Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.
A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek