Kezdőlap Címkék Utazási korlátozások

utazási korlátozások

Minden beutazási korlátozás megszűnik Nagy-Britanniában

Március 18-tól megszűnik a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt összes beutazási korlátozás az Egyesült Királyságban - közölte Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

Koronavírus – Németország. Változnak a korlátozások

Októbertől megváltoztatja Németország a koronavírus utazási korlátozásainak eddigi rendszerét.  Nem lesz egységes az Európai Unión, a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra érvényes figyelmeztetés  - jelentették be Berlinben.

Budapest Airport: szinte minden bevétel elveszett

A Budapest Airport a várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra és pénzügyi eredményének drasztikus romlására számít idén.

Korlátozások. Újabb járattörlésekre készül a Wizz Air

Az újonnan bevezetett utazási korlátozások miatt a korábban tervezettnél 20 százalékkal kevesebb járatot teljesíthet a Wizz Air.

Tönk szélén az utazási irodák – oda a téli szezon is?

Már a tartalékaikat kénytelenek felélni a hazai utazási irodák, ráadásul kérdéses a téli idény forgalma is, ugyanis egyelőre a magyar utazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van.

Ryanair. 95 százalékkal zuhant a bevétel

A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében 95 százalékkal, 2,2 milliárd euróval csökkent a Ryanair légitársaság bevétele az első negyedévben.

Aggódnak a repülőterek: tovább tarthat a kilábalás

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziója szerint a korábban vártnál egy évvel később, csak 2024-ben állhat vissza a 2019-es szintre az utasforgalom az európai repülőtereken.

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.