Kezdőlap Címkék Vádemelés

vádemelés

Nagykáta. Hónapokon át lopta a nyugdíjakat egy postás

Kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt, ezért sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen - közölte a Pest megyei főügyész.

Rabszolgaként tartottak több embert Zalában – egyikük belehalt

Vádat emeltek egy Pakodon élő család ellen Zalában, amelynek hét tagja éveken át rabszolgaként bánt több ismerősével. A sanyargatottak egyike az embertelen körülmények miatt meghalt - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Baltával rontott a póninak, megvakított egy kutyát – vádemelés

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki seprűnyéllel megvert és megvakított egy kutyát, valamint baltával bántalmazta saját pónilovát Kecskeméten 2019-ben - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Zala – vádemelés. Hajléktalanoknak fizetett a szavazatért egy jelölt rokona

Választás rendje elleni bűntett és közokirat-hamisítások miatt emeltek vádat egy várföldei férfi ellen, aki a két évvel ezelőtti önkormányzati választáson hajléktalanoknak fizetett lakcímbejelentésért és szavazatukért - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Szeged – vádemelés. Félmilliárd forint táppénzt akartak kicsalni

Üzemi balesetre hivatkozva 568 millió forint táppénzt igényelt egy szegedi pár, az ügyészség vádat emelt ellenük - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Rontással zsarolt. Idősek pénzét és házát csalta ki az áljósnő

Üzletszerűen elkövetett csalás és okirattal visszaélés miatt vádat emelt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki rontás levételének ígéretével idősek ingatlanait, pénzét és ékszereit csalta ki.

Illegális állatkereskedelemmel vádolják a Majomsuttogót

Főemlősök, köztük veszélyeztett majomfajok egyedeinek tiltott szállítása és értékesítése miatt emeltek vádat a Majomsuttogóként ismert férfi ellen Floridában.

Korrupció. Vádat emeltek egy volt NAV-vezető ellen

Többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen.

Vádemelés. Falba fúrt lyukon kukkolta vendégeit a balatoni panziós

Vendégeinek rejtett kamerás megfigyelése, valamint gyermekpornográf felvételek tárolása miatt vádat emelt és végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyészség egy balatoni szállásadó ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Hipót árult vírusellenes csodaszerként – vádemelés

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki engedély nélkül, gyógyszerként forgalmazott egy háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményt - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Vádemelés. Többeknek is eladta ugyanazt a lakást

Vádat emeltek egy kaposvári ingatlanközvetítő ellen, aki saját céljaira használt fel ügyfeleitől kapott összegeket. A nőt csalások miatt korábban már többször elítélték, előfordult, hogy egy lakást többeknek is eladott.

Túlszámlázás – vádemelés OLAF-ajánlásra

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 272 millió forintos kárt okoztak öntvénygyártáshoz és öntvények megmunkáláshoz szükséges szerszámgépek beszerzését szolgáló uniós támogatások felhasználásánál - közölte a fővárosi főügyész.

Hatmilliárdos adócsalás – száztízen a vádlottak padján

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat száztíz ember ellen, akik több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Bács-Kiskun. Hamis NAV-igazolvánnyal bírságoltak csalók

NAV-ellenőrnek kiadva magát, hamis igazolvánnyal akart bírságolni egy kerekegyházi építkezésen két férfi. Az ügyben négy ember ellen emeltek vádat.

Több tízmilliós adócsalás – vádemelés OLAF-ajánlásra

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Újra vádat emeltek a Samsung-örökös ellen

Egyebek mellett a vállalati részvényárak befolyásolása miatt újra vádat emeltek a Samsung-csoport örököse, Jay Y. Lee ellen Dél-Koreában.

Pandémia – A Sincshondzsi szekta felelőssége. Letartóztatás Dél-Koreában

Letartóztatták Dél-Koreában a Sincshondzsi vallási szekta alapítóját, aki úgy irányította az eseményeket, hogy az összes Covid-19 fertőzés 36 százalékát a szekta tagjai adták az országban - jelentette az Asia Today napilap.

Amerika: a két hacker a kínai államnak is dolgozott, Covid-titkokat is fürkésztek

A koronavírus oltóanyaga után is kémkedő hackerek ellen emeltek vádat Amerikában, jelentették be hivatalosan. A két kínai állítólag részben a kínai állam megbízásából amerikai, európai és ázsiai vállalatok ellen követett el számítógépes támadásokat.

Teának álcázva hozatott drogot Afrikából – postai küldeményként

Egy szomáliai férfi teának álcázva csempészett be kábítószert Magyarországra, postán vette át a légi úton érkezett kábító küldeményt.

Siklóernyővel hoztak át marihuánát a magyar határon

Vádat emeltek három férfival szemben, akik 2018 augusztusában 18 kilogramm marihuánát csempésztek Magyarországra egy motoros siklóernyővel - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...