A magyar vadgazdálkodás Európa és a világ legszűkebb élvonalába tartozik, amelyre jogosan lehetünk büszkék – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, a 2025. évi Országos Vadásznap ünnepélyes megnyitóján, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Göbös-majorban.
Nemzetközi viszonylatban is komoly érdeklődésre tartanak számot azok a kísérletek, amelyek az őshonos fafajok déli származásainak hazai viselkedését vizsgálják.
Zala vármegyében a most induló tavaszi ültetési szezonban 39 településen 628 fát ültetnek el, ezzel Zalában eddig összesen mintegy háromezer facsemete elültetésére nyílt lehetőség a településfásítási program keretében.
A magyar erdőgazdálkodás alapját jelenti azok munkája, akik a terepi tevékenységeket irányítják, együtt lélegeznek a rájuk bízott erdőkkel, ismerik minden zegét-zugát és hivatásszerűen őrködnek felette. Ezért az agrártárca nagy hangsúlyt fektet az erdészeti szakemberek képzésének támogatására.
Elkötelezett az Agrárminisztérium az erdőrezervátum kutatási program támogatásában, amelyre az utóbbi években közel 100 millió forintot fordítottunk, és a szükséges összegeket a jövőben is biztosítani fogjuk.
A Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje és a Pilisi Pálos Utak projektben vele együttműködő Pilisi Parkerdő Zrt. egyik kiemelt közös célja volt a környezettudatos és természetközpontú gondolkodásmód kialakítása, annak népszerűsítése, a köztudatban való elmélyítése a pálos kulturális emlékek, valamint a Pilis felbecsülhetetlen természeti értékei által nyújtott élményeken keresztül.
Négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba az év elején, az új vezetők kinevezését Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára adta át.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős nemrégiben kinevezett államtitkára szerint az osztatlan közös tulajdonforma megszűnése a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás termelékenységére is kedvező hatással lesz. Emellett a fával borított területek növelésére, az erdei turizmus fejlesztésére és a vadgazdálkodás magasabb szintre emelésére is kiemelt figyelmet fordít.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek