Kezdőlap Hírek Csalás. Felfüggesztett börtönt kapott Szakoly volt polgármestere
No menu items!

Csalás. Felfüggesztett börtönt kapott Szakoly volt polgármestere

Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője közölte: a bíróság határozatában a volt településvezetőt – akinek a nevét monogrammal jelölték – két évre eltiltotta a polgármesteri, polgármesteri referensi és a civil szervezetek vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától is.

Az ügy másodrendű vádlottját, a falu korábbi alpolgármesterét 280 ezer forint pénzbüntetésben, két korábbi önkormányzati képviselőt – a büntetőügy harmad- és negyedrendű vádlottját – , valamint az ötödrendű, az önkormányzatnál korábban jegyzőként dolgozó vádlottat megrovásban részesítették.

A sajtószóvivő által ismertetett első tényállás szerint a község önkormányzata a képviselő-testület hozzájárulásával 2009-ben több mint 11,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi óvoda bővítésére, a pályázatban megjelölt bővítés azonban 2010. június 30-ig nem valósult meg.

A bíróság álláspontja szerint a szerződést aláíró volt alpolgármester és az azt ellenjegyző jegyző nem tett semmit az óvoda bővítéséért, ehelyett a támogatási összeget az önkormányzat működési költségeire fordították.

Emellett a támogatást úgy tüntették fel az önkormányzat 2010-es, az államkincstárhoz is benyújtott beszámolójában, mintha azt ténylegesen a beruházásra fordították volna. Pedig ezt az összeget, mivel a beruházás elmaradt, vissza kellett volna fizetni – közölte Resán Dalma, megjegyezve, a beszámoló ilyen tartalmú elkészítésére az elsőrendű vádlott adott utasítást.

A második tényállás alapján 2016-ban a Magyar Államkincstár felfüggesztette Szakoly állami normatív finanszírozását, így az önkormányzat nem tudta kifizetni dolgozóinak bérét. Emiatt az elsőrendű vádlott polgármesterként azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzati dolgozók bérét a közfoglalkoztatás kiadásainak fedezetére szolgáló, kormányhivatali forrásból származó pénzből fizessék ki.

A 2016. május 5-én megtartott testületi ülésen a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottak képviselőként a határozatot annak ellenére megszavazta, hogy tisztában volt annak szabálytalanságával. A testület egy későbbi ülésén is a korábbival megegyező tartalmú döntést hozott. A határozatok alapján a volt polgármester intézkedett, hogy az elkülönített alszámlán kezelt támogatási összegből 20 millió forintot az önkormányzat saját dolgozói bérének kifizetésére fordítsanak – írta a szóvivő.

A harmadik tényállás szerint a helyi sportegyesület elnökeként is tevékenykedő volt polgármester a sportegyesületnek járó, a sportpálya felújítására és utánpótlás-nevelésre kapott több mint 31 millió forint tao-támogatást az önkormányzatnak utaltatta át, így azt céljától eltérően használta fel, amivel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozott – tudatta Resán Dalma.

Az ítélet a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak esetében jogerőre emelkedett, az első- és másodrendű vádlottak nyilatkozataikat az ítélet kézhezvételét követően tehetik meg, védőik három nap gondolkodási időt tartottak fenn. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.