Kezdőlap Hírek Cseppfertőzés? A WHO elismerte: a Covid-19 a levegőben is terjed
No menu items!

Cseppfertőzés? A WHO elismerte: a Covid-19 a levegőben is terjed

Immár bizonyítékokra hivatkozva tették közzé, hogy a koronavírus pusztán a levegőben is terjed. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), felhívta a fegyelmet arra, hogy a járvány ismét gyorsult ütemben terjed. Belgrádban közben tüntettek az egészségügyi szigorítások miatt.

Benedetta Allegranzi

Elismerjük, hogy bizonyítékok merülnek fel erre vonatkozóan, így nyitottnak kell lennünk erre a lehetőségre, és megismerni a következményeit” – jelentette ki virtuális genfi sajtótájékoztatóján Benedetta Allegranzi, a WHO szakértője.

Előző nap nemzetközi kutatók egy csoportja kongatta meg a vészharangot azzal kapcsolatban, hogy a vírus terjedni tud pusztán a levegőben is.

A fertőzések nagy száma miatt Szerbiában szerdától tilos miden 5 főnél nagyobb rendezvény Belgrádban, péntek estétől pedig hétfő reggelig országos kijárási tilalom lesz.

Allegranzi úgy fogalmazott, hogy nem lehet kizárni ezt a lehetőséget, különösen a zsúfolt közterületeken. “A bizonyítékokat mindazonáltal össze kell gyűjteni és elemezni kell” – tette hozzá, és egyúttal a zárt helyiségek hatékony szellőztetését és a fizikai távolságtartást ajánlotta. “Amikor ez nem lehetséges, a maszk viselését javasoljuk” – hangoztatta.

A Clinical Infectious Diseases Oxford nevű tudományos folyóiratban megjelent cikkben több mint 200 nemzetközi hírű tudós szólította fel a WHO-t, hogy ismerje el a Covid-19 betegség levegőben való terjedésének a lehetőségét.

Korábban a WHO álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a járvány tovább gyorsul, “és még nem értük el a tetőzését”.

A halálos áldozatok számának emelkedése globális szinten stabilizálódott ugyan, de miközben egyes országok jelentős haladást értek el az áldozatok napi számának csökkentésében, más országokban ez a szám tovább nő  – mondta a főigazgató, emlékeztetve, hogy már 11,6 millió fertőzöttet tartanak nyilván világszerte, és több mint 537 ezer embert ölt meg a vírus hat hónap alatt.

Nem láttunk hasonlót 1918 óta” – mondta Tedrosz a spanyolnáthajárványra utalva, amelynek emberek tízmilliói estek áldozatul világszerte.

A nemzeti egység és a nemzetközi szolidaritás kulcsfontosságú, nélkülük nem tudjuk legyőzni a vírust” – hangsúlyozta az ENSZ szervezet főigazgatója.

Michael Ryan: mindnyájan sérülékenyek vagyunk

Miután a járvány jelentőségét sokáig lekicsinylő Jair Bolsonaro brazil elnök koronavírustesztje pozitív lett (miként a brit miniszterelnök is Boris Johnson isa szerk.), Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett arra, hogy egyetlen ország sem immunis, nem rejtőzhet el a vírus elől, mint ahogyan egyetlen ember sem védett vele szemben.

Legyünk hercegek vagy szegény emberek, mindnyájan sérülékenyek vagyunk a vírussal szemben” – jelentette ki Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója is, aki egyúttal gyors jobbulást kívánt a brazil elnöknek.


Az Euronews beszámolója szerint a koronavírus fertőzés gyors terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett szerb kormányzati intézkedések, amelyek a hét végére kijárási tilalmat is előírnak forrongáshoz vezetett. A “Felbőszültek a kijárási tilalom miatt” című cikk videót is tartalmaz az eseményről:


A COVID-19  esetek eloszlása világszerte*

*2020 július 7-i adatok. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai (Klikk a legfrissebb adatok közvetlen elérésért)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás