Kezdőlap Tech Csúcstechnológia, csúcspénz: 2,5 milliós bérek az AI-értőknek
No menu items!

Csúcstechnológia, csúcspénz: 2,5 milliós bérek az AI-értőknek

Országos IT Megmérettetés

A mesterséges intelligencia radikálisan átalakítja a hazai IT-munkaerőpiacot: a középszintű pozíciók elértéktelenednek, miközben nő a kereslet az AI-t, felhőt és automatizációt értő szenior szakemberekre. Pulay Gellért, az Országos IT Megmérettetés ötletgazdája szerint az AI „láthatatlan szelekciós tényezővé” vált, amely új gondolkodásmódot követel. A cégek már nem minden pozícióra fizetnek jól, csak a szenvedéllyel dolgozó, komplexen gondolkodó szakemberekre van tartós kereslet.

A magyar informatikai piac három év alatt radikálisan átrendeződött: közel kétezer IT-vállalkozás tűnt el, miközben az ágazat teljes árbevétele továbbra is meghaladja a 8 ezer milliárd forintot. Az OPTEN legfrissebb adatai szerint 120 ezer fő alá csökkent a szektorban dolgozók száma, valamint 15%-kal kevesebb IT céget alapítottak, mint 2022-ben. Pulay Gellért szerint a szektor zsugorodása nem összeomlás, hanem természetes konszolidáció. A kis cégek egy része beolvadt, mások egyszerűen nem bírták a mesterséges intelligencia és az infláció által fűtött versenyt.

„A számok ijesztőnek tűnhetnek, de ez egy normális piaci mozgás. Az IT-szektor most tisztul, nem omlik össze” – mondta Pulay Gellért, az Országos IT Megmérettetés (OITM) ötletgazdája. Hozzátette: „A vállalatok ma sokkal tudatosabbak. A hangsúly a hatékonyságon van, és azon, hogy kivel dolgoznak együtt. A tehetséges szakembereket nem engedik el, de a középszerű teljesítményt a piac egyszerűen kiszorítja.”

Nőttek a fizetések

A szektor egészében az adózott eredmény 15,4%-kal nőtt 2024-ben, ami azt mutatja, hogy a kevesebb cég több profitot termel. A személyi ráfordítások ugyanakkor folyamatosan emelkednek: az informatikai szolgáltatásokban 9,1%-kal nőtt az egy főre jutó bérköltség 2024-ben. Ez jelzi, hogy a vállalatok a minőségi munkaerőre hajlandók többet áldozni, de már nem minden pozícióra. „A középszintű szakemberek iránti kereslet erősen visszaesett, hiszen a rutinmunkát egyre inkább kiváltja az AI. Úgy is lehet mondani, hogy akik a legjobban értik és alkalmazni tudják az új AI megoldásokat, ott érezhető leghamarabb a hatása” – magyarázta Pulay.

„A bérdinamika is lehűlt. A KSH adatai szerint 2025 tavaszán a szektor átlagos bruttó keresete 1,145 millió forint, a vezető fejlesztők és architektek pedig 1,8–2,5 millió forintot keresnek. A bérek ma már nem nőnek az infláció ütemében, így a reáljövedelmek stagnálnak. A legnagyobb bérelőnyt továbbra is az AI-fejlesztés, a kiberbiztonság és a felhőtechnológia területén dolgozók élvezik, míg az egyszerűbb fejlesztői pozíciók elértéktelenednek.” fejtette ki az Országos IT Megmérettetés ötletgazdája.

A mesterséges intelligencia kettős hatása

A mesterséges intelligencia mára az informatika legnagyobb átrendező erejévé vált. Az IMF szerint a fejlett gazdaságokban a munkahelyek 60%-át érinti az AI, a Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint pedig globálisan 92 millió állás szűnhet meg, miközben 170 millió új jön létre – vagyis nettó 78 millióval több munkahely keletkezik, mint amennyi eltűnik.

A technológia hatása Magyarországon is érződik: a kezdő informatikai pozíciók száma több mint 10%-kal csökkent 2025 első félévében, miközben nőtt az igény az AI-t, felhőt és automatizációt értő szenior szakemberekre. Pulay szerint az AI a „láthatatlan szelekciós tényező”, amely nemcsak feladatokat vesz át, hanem új gondolkodásmódot is kikényszerít. Ráadásul a globális gazdasági recesszióval karöltve egyfajta kivárásra készteti a gazdasági döntéshozókat.

„Azok lesznek sikeresek, akik nem félnek az AI-tól, hanem használják. Ma már elvárt eszköz: aki nem tudja beépíteni a munkájába, az lemarad” – mondta. Hozzátette: „Az üzleti oldal egyszerűen nem tud lépést tartani a AI megoldások fejlődésének ütemével.”

Tehetség és gondolkodás: az új valuta

A munkaerőhiány továbbra is valós, de ma már nem mennyiségi, hanem minőségi problémáról van szó. A cégek a „mindegy, csak programozni tudjon” szemléletet felváltották a tudatos kiválasztással. „Ma már csak az jut előre, aki szenvedéllyel és önfejlesztéssel dolgozik. Aki átlagos, vagy csak állítja, hogy foglalkozik az AI megoldásokkal azt a piac ki fogja lökni” – fogalmazott Pulay Gellért.

A gondolkodásmód fontosságát az Országos IT Megmérettetés is hangsúlyozza, amely idén már 16 szakmai kategóriában méri az informatikusok tudását: az AI-tól a kiberbiztonságon át a felhőalapú infrastruktúrákig. A verseny célja nem elsősorban a leggyorsabbak díjazása, hanem a annak megmutatása, kik képesek valóban komplex rendszerekben gondolkodni és kiemelt fókuszt kap a sokoldalúság.

„A generális tudás felértékelődik. Azok lesznek sikeresek, akik nemcsak egy speciális területet ismernek, hanem látják az összefüggéseket is” – mondta Pulay Gellért. Az idei verseny mottója: „Nincs AI ész nélkül”. Ez jól összefoglalja a korszak üzenetét: a mesterséges intelligencia önmagában nem csodaszer, az emberi gondolkodás nélkül még nagyon kevés.

A verseny feladatai gyakorlati példákon keresztül modellezik a valós piaci kihívásokat, és minden megoldás mellé szakmai magyarázatot is adnak, segítve a résztvevők tanulását. Az abszolút győztes elnyeri a „Magyarország Legsokoldalúbb Informatikusa” címet, valamint szakmai utat az Intertraffic Amsterdam 2026 kiállításra. A fődíj mögött az ASURA Technologies, egy rendkívül gyorsan növekvő budapesti AI-alapú videóanalitikával foglalkozó középvállalat áll, amely így ösztönzi az újító gondolkodást és a technológiai sokoldalúságot.

A IX. Országos IT Megmérettetés nevezési határideje: október 29.

Választható témakörök és szakmai hitelesítőjük:

– Technical Debt Management – Webstar Csoport
– Python – BOSCH
– Nyelvfüggetlen programozás – SAP
– Excel mesterfokon a jövő üzleti elemzője – BCS
– Infrastructure automation – Nokia
– Azure Cloud  – Alerant
– DevOps – E.ON
– Mesterséges intelligencia – Ulyssys
– Akadálymentes weboldalak – Precognox
– Front-End – Adroit Group
– IT Biztonság  – Ukatemi
– Hálózati ismeretek – Magyar Telekom
– Mobilfejlesztés – IOS – EPAM
– Mobilfejlesztés – Android – EPAM
– Java programozás – ProofIT
– C++ – Lightware

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás