Kezdőlap Építőipar Drágulnak az építőipari munkák - közel 9 százalékkal nőhet a rezsióradíj
No menu items!

Drágulnak az építőipari munkák – közel 9 százalékkal nőhet a rezsióradíj

A minimális építőipari rezsióradíj 8,8 százalékkal, 4530 forintra emelkedhet idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) számításai szerint.

A rezsióradíj kiszámításánál a szakszövetség több mint 20 tételt, köztük a garantált bérminimumot, a pótlékokat (túlórapótlék, műszakpótlék), a szociális hozzájárulási adót, a csoportos személyszállítás, valamint az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségeit vette figyelembe. A kalkuláció alapját az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ra meghatározott, 4165 forintos minimális építőipari rezsióradíj adta.

A tételek közül tavalyhoz képest 4 százalékkal nőtt a garantált bérminimum, valamint a tagszervezetek jelzései alapján jelentősen emelkedtek a csoportos személyszállítás költségei: ennek az értéke egy munkaórára vetítve 266 forint volt tavaly, idén már elérte 298 forintot. Az ügyvitel, munkahelyi irányítás ráfordítása a tavalyi 916 forintról idén 998 forintra emelkedett.

Az ÉVOSZ szerint a csoportos személyszállítás költségeinek növekedése azzal magyarázható, hogy az építőipari vállalkozások mobilitása miatt székhelyüktől jóval távolabb is vállalnak munkát. Az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségei pedig azért emelkednek, mert az utóbbi években megnőtt a szakképzetlen munkaerő aránya, ami indokolttá teszi a mérnöki helyi munkavezetés fokozását.

A szövetség meghatározása szerint az építőipari rezsióradíj: a vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített összes költsége. Az építőipari rezsióradíj tartalmazza a személyi jellegű költségeket, az ellátási költségeket, a fizikai dolgozók rezsi jellegű költségeit, az irányítási és az ügyviteli költségeket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.
Hirdetés

Hírek

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.