Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Duna House: módosultak az állami támogatások
No menu items!

Duna House: módosultak az állami támogatások

Az állami támogatások – családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a falusi csok 2024-től bekövetkező – módosítása fokozott érdeklődést váltott ki az ingatlan-, és a hitelpiacon egyaránt – közölte szerdán az MTI-vel a Duna House, amely egyúttal összegyűjtötte a Falusi csok igénylésének buktatóit is.

A közleményben Fülöp Krisztián, a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass magyarországi vezetője kifejtette: érdemes mind az idei, mind a jövő évi feltételeket körültekintően megvizsgálni egy pénzügyi szakértővel és a falusi csok igénylésénél ezeket összevetve dönteni a folyamat elindításáról, szükséges lépések megtételéről.

A Credipass szakértői szerint fontos tudni, hogy a falusi csok igénylésének egy éves, míg a három gyermekre igényelhető 10 millió forintos összegnél minimum 2 éves TB jogviszony a feltétele a házastársak és élettársak esetében. Így például ha több, mint 30 nap telt el társadalombiztosítási jogviszony nélkül az új és régi munkahely közti váltásnál, akkor nem igényelhető a támogatás.

Szigorú feltétel még az erkölcsi bizonyítvány beszerzése és bemutatása, a büntetlen előélet, valamint a köztartozás-mentesség. Utóbbi bizonyítására sok esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kell kérni nullás igazolást.

Kiemelték, hogy a támogatás maximum 50 százaléka fordítható használt lakás vagy ház megvásárlására jelenleg, a többit a felújításra, bővítésre vagy bővítéssel egyidejű korszerűsítésre kell felhasználnia a családnak.

Példaként említették, hogy bővítésnek minősül, ha legalább egy lakószobával nő az ingatlan, ezenkívül belefér még a finanszírozásba a tetőtér-beépítés, emelet-ráépítés is. Korszerűsítésnek számít egyebek mellett a víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése vagy belső hálózatának kiépítése, az épület szigetelése és a kéményépítés is.

Ugyanakkor rámutattak, hogy berendezési tárgyakra, háztartási gépekre vagy bútorokra a támogatás nem használható fel, így energiatakarékosságot célzó új vagy korszerűbb gépek nem finanszírozhatók a falusi csokkal.

A bővítésnél, korszerűsítésnél a tervezett munkákról költségvetést kell készíteni, ami tartalmazhat támogatott és nem támogatott munkálatokat is. Ezt érdemes átnézetni pénzügyi szakértővel, hogy biztosan átmenjen az igénylés. Ráadásul az ügyfélnek minden esetben meg kell finanszíroznia előre a munkákra tervezett összeget és ezt csak utólag fogja visszakapni. A megvalósult teljesítések legalább 70 százalékát számlával kell igazolni.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a falusi csok nem érhető el minden banknál, így erről is érdemes pénzügyi szakértővel egyeztetni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...