Kezdőlap Egészség-ügy Egészségipar. Öt újabb beruházás 4,5 milliárd forintból
No menu items!

Egészségipar. Öt újabb beruházás 4,5 milliárd forintból

Varga: a cél, hogy a legfontosabb egészségügyi termékekből az ország önellátó legyen. Illusztráció/kép forrása: Varga Mihály/Facebook

Újabb öt egészségipari beruházás valósulhat meg több mint 4,5 milliárd forint értékben, 3 milliárd forint kormányzati támogatással az Egészségipari Támogatási Programban (ETP) – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető a pályázaton nyertes cégek támogatási szerződésének aláírásán kiemelte: olyan megállapodásokat írtak alá, amelyek a válság közepette is jelentős beruházást tesznek lehetővé az egészségiparban, ezzel nemcsak az ágazat kapacitását bővítik, hanem 800 munkahelyet is megőriznek.

Varga Mihály

A kormány tavaly júliusban döntött arról, hogy 50 milliárd forintos kerettel támogatási programot indít a hazai egészségipar megerősítésére, az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére. A program révén a hazai cégek már képesek ellátni Magyarországot elegendő maszkkal, Favipiravir gyógyszerrel, oltáshoz használt orvosi eszközökkel, fertőtlenítőszer alapanyaggal, valamint légtisztító berendezésekkel – húzta alá.

Varga Mihály kiemelte: a program célja továbbra is az, hogy a legfontosabb egészségügyi termékekből az ország önellátó legyen, és fontos egészségipari termékek előállítása terén rendelkezzen olyan kapacitásokkal, amelyek a külpiacokon is képesek megjelenni.

Kitért arra, hogy a tavaly indult fejlesztéssorozatnak kézzelfogható eredményei vannak. Az elmúlt hónapok intenzív munkájával 10 beruházás már megvalósult, ami 1500 munkahelyet tudott megvédeni, létrehozni.

Ezidáig 77 egészségipari fejlesztés támogatásáról kötöttek szerződést, ezek összértéke meghaladja a 80 milliárd forintot, és több mint 2500 munkahelyet védenek meg.

A tárcavezető közlése szerint a fejlesztések folyamatosan zajlanak.

Varga Mihály a pénteken aláírt megállapodásokról ismertette: a budapesti 3DHistech Kft. digitális mikroszkópok gyártásával foglalkozik, a járvány kitörésekor Kínában először a cég berendezéseivel vizsgálták a vírust. Az 560 millió forint támogatás segítségével speciális mikroszkópok gyártásához egyedi gyártósort fognak vásárolni.

A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó csákányi Igazgyöngy’98 Kft., egymilliárd forintos beruházással steril kötszereket előállító modern üzemet létesít, amihez 690 millió forint támogatást kapott.

A solymári Pemü Műanyagipari Zrt. fejlesztésével lélegeztetőgépekhez gyárt majd alkatrészeket, és 591,7 millió forint támogatást nyert a több mint ezer négyzetméteres, 740 millió forintból megépülő üzemrész kialakításához.

A soproni Plazmacentrum Kft., plazma gyűjtésével foglalkozik, Baján és Sopronban létesít új központot több mint 800 millió forintból, a közel 650 millió forint támogatás segítségével.

A dorogi UgrinPack-Erdősi Kft., 1,2 milliárd forintból bővíti gyártőüzemét az elnyert közel 690 millió forint támogatás segítségével, ahol kötszereket állítanak majd elő speciális, gyógyulást segítő bevonattal.

Varga Mihály összegezte: a programmal nemcsak egy teljesen új iparág létrejöttét segítik, ami csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, hanem a magyar gazdaság újraindítását és az exportteljesítmény javítását is.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.