Kezdőlap Cégvilág Egyetemi összefogással Miskolcon fejleszt a Xanga
No menu items!

Egyetemi összefogással Miskolcon fejleszt a Xanga

Hamarosan elkészül a logisztikai inkubátor

A debreceni székhelyű ingatlanfejlesztő XANGA cégcsoporthoz tartozó MIA Rising Kft. mintegy 2,5 milliárd forint volumenű befektetésével egy új logisztikai inkubátor fejlesztése van folyamatban a Miskolc Déli Technológiai Parkban, ezzel lehetővé téve a városba már betelepült és a jövőben betelepülő termelő vállalatok megnövekedett logisztikai igényeinek korszerű infrastrukturális környezetben történő kiszolgálását.

A létesítmény legmagasabb pontjára a bokrétát Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója, Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Herdon István, a XANGA csoport elnök-vezérigazgatója közösen helyezte el 2022. szeptember 21-én.

A bokréta, felvonás előtt

Az első ütemben megépülő közel 6 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény úgynevezett shell and core állapota 2022. év végére készül el, amely azt jelenti, hogy az épületbe a betelepülő bérlők elkezdhetik a technológiai transzfert, és azt követően megkezdhetik a tevékenységüket. Az épület műszaki paraméterei multifunkciós hasznosítást tesznek lehetővé, így a bérlői igényeknek megfelelő kialakítást követően a létesítmény logisztika mellett alkalmas lesz termelőtevékenység végzésére is. Az elkövetkező években a 6,2 hektáros ingatlanon a XANGA csoport további ütemekben összesen mintegy 25-30 ezer négyzetméter alapterületű ipari és logisztikai épületkomplexumot tervez megvalósítani, 10 milliárd forintot is meghaladó befektetési volumenben.

A XANGA csoport és a Miskolci Egyetem ez év februárjában kötöttek együttműködési megállapodást, amely alapján az oktatási intézmény aktívan közreműködik majd a létesítménybe betelepülő vállalatok szakemberképzésében, és támogatja a technológiai transzfer folyamatát.

A XANGA csoport üzleti modellje húsz éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket. A cégcsoport tevékenysége közel két évtizedig elsősorban Debrecenre fókuszált, azonban az elmúlt években a cégvezetés a befektetési célterületek kibővítése mellett döntött.

Herdon István, a Xanga csoport elnök-vezérigazgatója

Miskolcot, mint új befektetési helyszínt, a város jó elhelyezkedése, az ipari parkokban kiépített korszerű infrastruktúrahálózat, a kiváló munkaerő bázis, valamint a tradicionális egyetemi képzések és a magas színvonalú tudásháttér miatt választották.

A jövőbeni befektetésekhez szükséges pénzügyi források hosszú távon történő biztosítása érdekében 2019. év második felétől kezdődően a XANGA csoport az MFB csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt.-vel közösen több iparfejlesztési alapot hozott létre, amelyeket a XANGA Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. menedzsel. A miskolci fejlesztéshez a Tranzakciós és Vállalatfejlesztési Alap biztosítja a forrást.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás