Kezdőlap Bank Egyeztet a kormány és a bankszövetség
No menu items!

Egyeztet a kormány és a bankszövetség

Illusztráció: Freepik

A kormány és a bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések, az új vállalati hitelek esetén a futamidő alatt 6 hónapig 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban a minisztérium és a bankszövetség között több alkalommal intenzív és konstruktív szakmai párbeszéd zajlott a piaci hitelezés ösztönzése érdekében. Ebbe illeszkedik a minisztérium szakértői által a múlt hét elején elindított szakmai vita is.
A szakmai vita középpontjában az állt, hogy a banki hitelek szempontjából meghatározó 3 hónapos BUBOR kamata és az azonos lejáratú Diszkont Kincstárjegy (DKJ) hozama lényegesen szétvált – amire az elmúlt 20 évben nem volt példa -, ezzel zavart okozva a pénzpiaci termékek árazásában. Lehetőség nyílt volna referenciakamatként az alacsonyabb DKJ hozamszint alkalmazására. A banki gyakorlat ugyanakkor a piac által ismert, általánosan használt és magasabb kamatszinten lévő BUBOR-t alkalmazza – jelezte a tárca.

A Magyar Bankszövetség az NGM jelzésével összhangban elfogadta, hogy e két alapvető referenciakamat között szétválás történt, amely helyzet megoldására konstruktívan reagált. Világossá tette, ahogy a kormány és a piac, úgy a bankszektor számára is kedvezőtlen környezetet jelent a magas kamatok miatti alacsonyabb hitelkereslet és beruházási aktivitás. A bankszövetség a kamat-szétválás kezelése érdekében felvetette, hogy a bankok önkéntes csatlakozása alapján vállalnák, hogy a vállalati ügyfelek számára a forint alapú piaci hiteleket átmeneti időszakra “akciósan” kínálják, ami a gyakorlatban érdemi hitelkamat-csökkentést jelenthet – közölte az NGM.

A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést, amelyhez a megoldást ugyanakkor csak az jelentheti, ha a bankok a következő 3 hónapban olyan új vállalati hitelszerződéseket köthetnek, amelyek esetében a BUBOR feletti kamatfelárat 0 százalékos szintre csökkentik. Ez a felár a hitel folyósításától számított 6 hónapig marad 0 százalékos szinten, majd ezt követően visszaállhat a normál szintre – ismertette a tárca.

A közlemény szerint a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői tárgyalásán a bankszövetség jó megoldásnak találta a kormány javaslatát. A bankok így önkéntesen fogják vállalni ennek alkalmazását.

A bankszövetség támogatólag felhívja a tagbankjai figyelmét a vállalati hiteleknek a következők szerinti átalakítási lehetőségére: az akcióhoz önkéntesen csatlakozó egyes kereskedelmi bankok egyedi döntésük alapján vállalják, hogy egy kedvezményes időszak keretében, a 2024. február 1. és 2024. május 1. között megkötött valamennyi új vállalati forinthitel esetében átmenetileg, azaz a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat, ezáltal érdemben csökkentve a vállalati hitelek kamatszintjét.

Az önkéntes vállalás a hitelfelvétel céljától függetlenül érvényes lehet minden vállalati hitelre, beleértve a folyószámlahiteleket, a forgóeszközhiteleket, valamint amennyiben a folyósítás az idei évben megkezdődik, akkor a beruházási hitelekre is, továbbá minden új vállalati hitelre futamidőre való tekintet nélkül. Mindez 2-4 százalékpontos hitelkamat csökkentést jelent – emelte ki az NGM.

A nemzetgazdasági miniszter a KKV kamatstop intézményének kivezetésével kapcsolatban tájékoztatást nyújtott a bankszövetség képviselőinek. Hangsúlyozta, hogy a kamatstop kivezetésére csak úgy kerülhet sor, hogy senkinek sem növekedhet a törlesztőrészlete. Hozzátette: a jelenlegi folyamatok alapján, a piaci kamatvárakozásoknak megfelelően áprilisig a referenciakamatok 8 százalék alá csökkenhetnek, ami a kamatstop szabályozásában rögzített kamat alatti szint. Ez azt jelenti, hogy a kivezetés senkit sem érintene hátrányosan. Ezért a kormány szándékai szerint a hatályos jogszabályok alapján 2024. április 1-jével lejáró KKV kamatstop intézményét nem hosszabbítják meg.

Nagy Márton megköszönte a bankszövetség konstruktív hozzáállását és együttműködését, továbbá a hitelezés helyreállítása érdekében tett eddigi erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy a vállalati hiteleket érintő most induló önkéntes banki vállalások érdemben fogják segíteni a piaci hitelezés további ösztönzését, a gazdasági teljesítmény növekedését – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás