Kezdőlap Pénzvilág Egyszerűsödik a hipa - leírható lesz az értékcsökkenés

Egyszerűsödik a hipa – leírható lesz az értékcsökkenés

A helyi iparűzési adó (hipa) egyszerűsítését javasolja a Nemzeti Versenyképességi Tanács a kormánynak. A törvényt várhatóan még az idén módosítják, a kedvezmények jövő januárban életbe léphetnek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály. Fotó: PM

Varga Mihály hangsúlyozta, szeretnék fenntartani a magyar gazdaság növekedésének lendületét, ezért olyan ösztönzőket keresnek, amelyek ezt lehetővé teszik. Az iparűzési adó átalakításával, illetve egyszerűsítésével tovább csökkenhetnek a vállalkozások terhei.

Az iparűzési adó jelentősen érinti az önkormányzati bevételeket, tavaly 827 milliárd forint bevétel folyt be ebből az adónemből, ezért egyeztetést kezdenek az önkormányzatokkal a javaslat részleteiről – közölte a pénzügyminiszter.

Ismertette: az értékcsökkenési leírás és a kutatás-fejlesztési költségek jelentősebb arányú leírhatóvá tételét javasolják az adóalapból, valamint az adófeltöltési kötelezettség megszüntetését az iparűzési adónál is.

A jelenlegi szabályozás szerint az amortizációt nem számolhatják el a vállalatok az iparűzési adóban, a jövőben lehetővé válna az értékcsökkenés leírása az adóalapból – ismertette. Hozzátette, hogy mintegy 850 ezer vállalkozást érintene a lehetőség, amely hatásosan segítené a beruházások bővülését, és leginkább a termelékeny vállalkozásokat erősítené.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése. Fotó: PM

A kutatás-fejlesztési költségek levonhatóvá tételének jelentős bővítéséről szólva a miniszter kifejtette: a jelenlegi kedvezményt az ötszörösére emelnék, ami jelentősen erősítené a kutatás-fejlesztési tevékenységet a magyar gazdaságban, javítaná a vállalatok termelékenységét és ezzel a gazdasági növekedést. Mintegy 1800 olyan vállalkozás van, amely egy ilyen típusú kedvezményt igénybe tudna venni – jelezte Varga Mihály.

A december 20-i adófeltöltési kötelezettséget a társasági adó esetében már megszüntették, ugyanezt indítványozza a versenyképességi tanács az iparűzési adónál is. Ezzel javítható a vállalkozások likviditási helyzete és csökkenthetők adminisztrációs terheik – közölte a pénzügyminiszter.

Elmondta, hogy további elemzéseket végeznek a várható hatásokról, de a versenyképességi tanács ezeknek a javaslatoknak a megvizsgálását indítványozza a kormánynak.

Varga Mihály közölte, hogy a következő kormányülésen tájékoztatja a kormányt a javaslatokról. A pénzügyminiszter arra számít, hogy idén módosítják a törvényt, és még az idén, vagy jövő január 1-jétől életbe léphetnek a kedvezmények.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,