Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Együtt is felvehető a falusi CSOK és a CSOK Plusz
No menu items!

Együtt is felvehető a falusi CSOK és a CSOK Plusz

Már pontosította is a CSOK Plusz szerdán bejelentett szabályait a kormány. Ezek szerint a CSOK Plusz jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi CSOK-ot. Ezzel elvileg az igénylők azonnali közvetlen támogatáshoz is juthatnak a CSOK Plusz mellé ezen a 2630 településen. Az új bejelentés szerint ráadásul jövőre megmarad az illetékmentesség és az adóvisszatérítés lehetősége is, ami újabb milliókat jelent az új CSOK-ot igénylőknek – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.

Még egy nap sem telt el a bejelentés óta, de egy lényeges kérdésben máris pontosította a CSOK Plusz közzétett szabályait a kormány. A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön délután közleményt adott ki a CSOK Pluszról. Ebben felsorolta a 2024-től élő új konstrukció főbb szabályait. Ezek között azonban van egy olyan is, ami ellentétes a tegnap közöltekkel.

Csák János miniszter a Kormányinfón azt közölte, hogy a CSOK Pluszt az 5000 fő feletti településeken lehet majd igényelni. Ez jogszabályra fordítva azt jelenti, hogy azokon a településeken, amelyeken 2024-től nem elérhető az új falusi CSOK. Az emelt összegű falusi CSOK-ot 2630, jogszabályban meghatározott kistelepülésen lehet igényelni.

A csütörtöki minisztériumi közleményben azonban már ez szerepel: “A kedvezményes hitelprogramot az ország egész területén, tehát nemcsak az 5 ezer főnél nagyobb településeken, hanem a kistelepüléseken is igénybe lehet venni, utóbbiaknál így a gyermekáldást tervező házaspárok a CSOK Plusz mellé akár a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatást, illetve az ehhez kapcsolódó adó-visszatérítési támogatást is felvehetik.”

Ez extra lehetőséget jelent a falusi CSOK-os településeken lakást vásárlóknak, illetve azt felújítók, -bővítőknek. A CSOK Pluszhoz ugyanis már nem jár közvetlen kezdeti támogatás, a falusi CSOK-hoz viszont igen. A falusi CSOK-hoz 2024-től

  • egy gyermek után 600 ezer forint helyett 1 millió forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint helyett 4 millió forint,
  • három vagy több gyermek után 10 millió forint helyett 15 millió forint lesz igényelhető.

A jelenlegi jogszabály szerint ez használt lakásnál lesz így, de Csák János a Kormányinfón arról beszélt, hogy egységesítik a falusi CSOK támogatási összegeit, amiből az következik, hogy új lakás esetén is ennyit adnak a falusi CSOK igénylőinek.

A csütörtöki minisztériumi közlés szerint a falusi CSOK és a CSOK Plusz együtt is felvehető, amiből az következik, hogy az igénylők először megkaphatják ezeket a támogatási összegeket, és emellé még a CSOK Pluszban meghatározott, maximum 15-30-50 milliós kedvezményes, fix 3 százalékos hitelre is igényt tarthatnak.

Ráadásul elvileg a gyerek(ek) megszületése esetén a 10-10 millió hitelelengedésre is. Az majd a jogszabályi részletek megismerésekor derülhet ki, hogy vajon ez a gyerekenkénti tartozáselengedés akkor is jár-e, ha már az elején felvette egy házaspár a gyermekek utáni közvetlen támogatást, ami a CSOK Pluszban nem lesz.

A Bank360.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy a minisztériumi közlésből következően megmaradnak 2024-től a CSOK- és falusi CSOK-igénylők által igénybe vehető adóvisszatérítési kedvezmények. Ezeket a közlemény nem részletezi, de jelenleg az új építésű lakások vételárának 5 százalékos áfáját teljesen visszaigényelhetik a CSOK-osok, az építési költségek áfáját pedig maximum ötmillió forintig.

Egy másik, nagyon sokat érő kedvezmény is megmarad jövőre. A minisztérium közlése alapján ugyanis a CSOK Plusz konstrukcióba belépők “az eddigi CSOK-hoz hasonlóan továbbra is illetékkedvezményre lehetnek jogosultak 80 millió forint összegig”. (Az első közös lakásnál ez lesz a CSOK Plusz maximális ingatlanértéke.) Ha ez megszűnne, akkor vásárláskor ki kellene fizetni a 4 százalékos vagyonszerzési illetéket.

Egy tegnapi bejelentés kapcsán a minisztérium közleményében már óvatosabban fogalmaz, amikor azt írja: “A Magyar Nemzeti Bank közelmúltbeli kezdeményezését üdvözölve, törekszünk arra, hogy az első közös otthonukat megszerző házaspárok alacsonyabb, 20 százalék helyett 10 százalékos önerő követelmény mellett juthassanak hozzá a CSOK Plusz kölcsönhöz.” Ez a megfogalmazás jelzi, hogy a minimális önerő mértékére nem lehet kötelezni a bankokat, a konkrét hitelbírálat során ennél többet is kérhetnek, de az MNB tervezett engedménye alapján nem lesz akadálya annak, hogy akár 10 százalékos önerőre is hitelezzenek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein