Kezdőlap Cégvilág Elemzők: béremelésekre készteti a vállalatokat a munkaerőhiány
No menu items!

Elemzők: béremelésekre készteti a vállalatokat a munkaerőhiány

A rendelkezésre álló munkaerő-tartalék jelenlegi összetétele mellett a foglalkoztatási ráta legfeljebb szakpolitikai intézkedésekkel, esetleg a regionális eltérések szűkítésével javítható. A munkaerőpiac telítettsége a béremelés és a termelékenységet javító beruházások irányába tereli a vállalati döntéshozókat – így kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal foglalkoztatási adatait.

A KSH jelentése szerint az első negyedévben a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 69,9 százalékra nőtt. A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 75,1 százalékra emelkedett, ezzel meghaladta az Európai Unió 2020-ra kitűzött 75,0 százalékos célértékét. A munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt. A ráta a tavaly április-júniusi három hónapos időszakban csökkent először 3,6 százalékra, azóta mindössze kétszer emelkedett 3,7, és egyszer 3,8 százalékra.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a jelenlegi munkaerőpiaci struktúra mellett a magyar gazdaság elérte a teljes foglalkoztatottság szintjét. Az állástalanok aránya lényegében egy éve 3,6 százalék körüli szinten mozog. Jelentősebb munkaerőpiaci reform hiányában az ING Bank vezető elemzője nem lát érdemi teret a ráta további csökkenésére, tekintettel a kereslet és kínálat között jelenleg fennálló képzettségi és földrajzi eltérésekre. Az idén az év egészében átlagosan 3,6 százalékos munkanélküliséget vár.

A foglalkoztatási ráta ismét 70 százalék közelébe emelkedett, de Virovácz Péter ebben sem számít már további drasztikus javulásra. A magyar munkaerőpiacon ugyanis a még potenciálisan bevonhatók köre jelentősen beszűkült. Erre utal az is, hogy a közfoglalkoztatottak száma sok éves mélypontra esett és az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók számának növekedési üteme is jelentősen lelassult – emelte ki. Összességében a munkaerőpiac telítettsége idén is fennmaradhat, minimális javulás mellett, ami így a béremelés és a termelékenységet javító beruházások irányába tereli a vállalati döntéshozókat.

Horváth András, a Takarékbank elemzője az MTI-nek azt emelte ki, hogy a 20-64 éves korosztály 75,1 százalékos foglalkoztatási rátája  érdemben meghaladja az Európai Unió 73,2 százalékos átlagát, de további erőfeszítésekre van szükség az egyik fő versenytárs cseh gazdaság 79,9 százalékos rátájának eléréséhez.

A magyar munkaerőpiac egyre inkább beleütközik a foglalkoztatás további bővülésének korlátjába. A munkanélküliség szinte egyáltalán nem, de a foglalkoztatás is csak minimálisan araszolva tud elmozdulni pozitív irányba annak ellenére, hogy a foglalkoztatási ráta még további legalább 4 százalékponttal javítható lenne összehasonlítva a jelenleg versenyképesebb uniós tagállamokkal.

A még rendelkezésre álló munkaerő minősége azonban meglehetősen alacsony, már csak teljesen képzetlen munkaerő maradt szabadon a piacon, ezért szakpolitikai beavatkozás és az oktatásba minden eszközzel való bekényszerítés nélkül nem várható érdemi előrelépés és további bővülés a magyar munkaerőpiacon – véli az elemző.

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője kiemelte, hogy az első három hónapban a közfoglalkoztatottak számának további mérséklődése és a közszférában végrehajtott leépítések mellett is folytatódott a foglalkoztatás bővülése. Míg 2010-ben a foglalkoztatási rátát tekintve Magyarország az utolsó volt az uniós tagállamok között, mára már meghaladta az uniós átlagot. A munkanélküliségi ráta további mérséklődését elsősorban a területi eltérések csökkentése segítheti elő: a mutató több megyében 3 százalék alatt van, miközben az észak-alföldi régióban még 6,5 százalék. A munkaerő-kereslet kielégítését továbbra is az inaktívak foglalkoztatásba történő bevonása segítheti elő például a magyar átlaghoz képest alacsonyabb aktivitású dél-dunántúli és észak-magyarországi régiókban – fejtette ki Regős Gábor.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője az adatokat értékelve megállapította, a vállatok munkaerő iránti kereslete erős, így egyre többen találnak munkát az elsődleges munkapiacon, ami jól tükröződik a közfoglalkoztatottak számának csökkenésében. A munkapiaci tendenciák alapján egyelőre alig mutatkoznak olyan jelek, amelyek a bérnövekedés ütemének lassulása irányába mutatnának. Az alacsony munkanélküliségi ráta, a tovább emelkedő bérek pedig azt jelentik, hogy a fogyasztás az idei évben sem fog lassulni, és igen fontos támasza marad a magyar gazdasági növekedésnek – jelezte az elemző.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.

Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot
Hirdetés

Hírek

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.