Kezdőlap Gazdaság Az elemzők újabb gazdasági visszaeséssel számolnak
No menu items!

Az elemzők újabb gazdasági visszaeséssel számolnak

A vártnál kedvezőbb harmadik negyedévi GDP adat után inkább a negyedik negyedév kockázatait latolgatják az elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Takarékbank várakozásaiknak lényegében megfelelőnek, de az elemzői várakozásokat lényegesen meghaladónak minősítette a KSH adatait.

Suppan Gergely

A járvány vártnál lényegesen erősebb második hulláma ellen hozott intézkedések miatt elkerülhetetlen az újabb visszaesés, ezért az éves előrejelzését  4,7 százalékról 5,4 százalékra rontotta a Takarékbank. A jövő évi 7,2 százalékos növekedési prognózisát azonban fenntartja – közölte az elemző.

Hozzátette, hogy a járvány második hulláma ellen hozott intézkedések miatt elkerülhetetlen a W-alakú kilábalás, ami még a jövő év elejére is áthúzódhat. A visszaesés mértéke azonban már jóval mérsékeltebb lehet, egyrészt az ipar várhatóan kedvező teljesítménye, másrészt a kiskereskedelmet érintő enyhébb korlátozások miatt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kifejtette: a GDP rekord mértékű összeesése után a harmadik negyedévben egy újabb rekordot könyvelhetett el a magyar gazdaság.

Virovácz Péter

A hirtelen leáll, majd újrainduló gazdasági teljesítmény jelentős volatilitást hozott. Az erős visszapattanás ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy túl lennénk a válságon. Egyrészt azért, mert a GDP volumene még mindig 4,6 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, másrészt azért, mert negyedik negyedévet újabb korlátozások és leállások sújtják.

A novemberi magyar szigorítások és a számos országban már akár szeptember-október óta meglévő járványügyi intézkedések mind korlátozzák a magyar gazdaság negyedik negyedéves teljesítményét – jegyezte meg.

Úgy vélekedett, hogy várhatóan a szolgáltatószektor lesz az, amely a negyedik negyedévben visszahúzza majd a gazdasági teljesítményt, míg az ipar a vélhetően jó harmadik negyedév után képes lesz kozmetikázni az utolsó negyedéves visszaesést.

Az ING Bank előrejelzése negyedéves alapon 2 százalékos gazdasági csökkenéssel kalkulál a negyedik negyedévben. Ez egyben azt is jelenti, hogy az alapforgatóköny egy “stop-start” vagyis W-jellegű válságot valószínűsít. A friss adatokat is figyelembe véve idén közel 6 százalékkal csökkenhet a GDP, míg jövőre valamivel 4 százalék feletti növekedéssel számolnak a bank szakértői.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a harmadik negyedévet mindenképpen a válságból való kilábalás jellemezte. A vártnál kisebb volt a GDP éves csökkenése, nem érte el az 5 százalékot. Az egyes ágazatok teljesítménye nagyon eltérően alakulhatott.

Feltételezhető, hogy néhány szolgáltatási ágazatban volt legnagyobb a visszaesés, mint a turizmus, szórakoztatóipar, szállítás.

A negyedik negyedévben elrendelt korlátozások miatt a visszaesés jelentősebb lehet, ennek pontos mértéke viszont függ a korlátozások időtartamától, illetve a vállalatok és a lakosság reakciójától. Éves szinten a GDP visszaesése – számolva a negyedik negyedévi korlátozások hatásával – megközelítheti a 6 százalékot – vélekedett az elemző.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a különböző szektorok, köztük a külkereskedelem, az ipar, valamint a szolgáltatások harmadik negyedévben látott jobb szereplése miatt várható volt a javulás a második negyedévben látott drasztikus hanyatlás után.

Németh Dávid

Értékelésében hozzátette: valószínűsíthető, hogy az ipar már csak pár százalékkal zsugorodott a harmadik negyedév során, a szolgáltató szektor visszaesése pedig harmadakkora lehetett, mint a második negyedévben. Ugyanakkor az építőipar nem sokat javított negyedéves összevetésben.

A negyedik negyedéves teljesítményre hatással lesznek a második hullámban november közepén elrendelt szigorítások. A GDP-eredmény nagyban függ attól, hogy lesznek-e a termelést és a szolgáltatásokat, valamint a keresletet befolyásoló további intézkedések. Egyelőre kérdés az is, hogy a vállalkozások és a lakosság milyen arányban halasztja későbbre a komolyabb beszerzéseit, vásárlásait.

Németh Dávid úgy ítéli meg, hogy a mostani kilátások szerint az idén összességében 6 százalék körüli visszaesést könyvelhet el a magyar gazdaság. Jövőre biztosan növekedés várható, részben az idei alacsony bázis miatt, 2021 egészében 4 százalékos többlettel lehet számolni. Hozzátette azonban, mind az idei, mind a jövő évi GDP-előrejelzést könnyen felülírhatja a járvány alakulása.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...