Kezdőlap Gazdaság Elemzők: jelentősen lassulhat a reálbérek növekedése
No menu items!

Elemzők: jelentősen lassulhat a reálbérek növekedése

Az újranyitás következtében a bruttó bérek növekedési üteme idén egyáltalán nem, vagy alig gyengül, a magasabb infláció miatt viszont a reálkeresetek emelkedése lényegesen lelassulhat – vélik elemzők.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A 3,7 százalékos márciusi inflációval számolva a reálkereset 4,8 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál. A februári 9,8 százalékoshoz képest 1,1 százalékponttal fékeződött a béremelkedés üteme, mivel az infláció is gyorsult a keresetek reálértékének növekedése 1,7 százalékponttal lassult le 6,5 százalékról.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy a várakozásoktól némileg elmaradó, de továbbra is dinamikus bérnövekedést mutatott ki a KSH márciusról. Az éves bérdinamika az előző hónapokhoz képest tapasztalt lassulása mögött a rendszeres keresetek növekedésének mérséklődése áll, vagyis nem egyedi, a bónuszkifizetésekhez kötődő változás okozta – állapította meg.

Virovácz Péter

Az állami szférában fennmaradt a kétszámjegyű bérnövekedés. Tehát az állami szférában zajló ütemezett bérrendezések hatása jelentős az országos átlagbérre nézve. Kiemelte: a vállalati szférában is érdemi 8 százalékos volt az éves bérnövekedés annak ellenére is, hogy a minimálbér csupán 4 százalékkal növekedett az idén.

Előre tekintve, rövid távon a bérdinamika további mérséklődését várja az ING Bank vezető elemzője, aminek elsődleges okát az összetételhatásban látja. Az újranyitás hatására ugyanis főleg azokban a szektorokban nőhet meg a foglalkoztatás (turizmus, vendéglátás, szórakoztatás), ahol átlag alatti a kereseti lehetőség, így ez lefelé húzza majd az átlagot. A folytatódó állami bérrendezések ugyanakkor ezt ellensúlyozhatják.

Az idei év egészét tekintve továbbra is 9 százalék körüli átlagos bérnövekedésre számít Virovácz Péter.

A bérnövekedésnél azonban sokkal fontosabb tényezőnek tartja a kényszerű megtakarítások meglétét. A gazdaság újranyitását követően a lakosság jelentős része elkezdi elsősorban a szolgáltatások pótlólagos fogyasztását, aminek dinamikáját pedig az elmúlt egy évben el nem költött jövedelem adja majd, nem pedig az aktuális bérnövekedés – szögezte le.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője megállapította: a keresetek az elmúlt hónapokban tapasztaltaknak megfelelően dinamikusan, az infláció felett alakultak márciusban. Ismét a közszféra béremelkedése húzta felfelé az átlagbért, amit egyes ágazati béremelések (például orvosok) okoztak.

Több ágazatban alacsony volt a béremelkedés mértéke, így a pénzügy-biztosítási ágazatban, illetve a közigazgatásban, míg az egészségügyben dinamikusan nőttek az átlagbérek – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy az alkalmazottak száma az előző hónaphoz képest stagnált, éves alapon emelkedést mutatott, ám a vírus megjelenése előttitől még elmarad.

A következő időszakban a gazdaság újranyitásával a munkaerőhiány ismét megjelenhet, amely felfelé húzhatja majd a béreket, és ez az ágazatok közötti eltérést is csökkentheti – prognosztizálta Regős Gábor.

Horváth András

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet miatt továbbra is aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók, így az erőteljes várakozások ellenére az idei évben sem látszik szinte semmilyen lassulás a béremelkedésben. A tavalyi évben még jelentős segítséget nyújtó erőteljes minimálbéremelés az idei évben kevésbé fog támaszt jelenteni, bár ennek a hatása egyelőre alig látszik – tette hozzá.

Az év második felétől az elhalasztott kereslet következtében akár a pandémia előtti szintet is meghaladó lehet a munkaerő-kereslet és a bérverseny, ami tovább erősítheti az idei bérdinamikát.

A Takarékbank várakozása szerint az idei béremelkedés elérheti a 9 százalékot, reálbérek növekedése pedig a 4,5 százalékot.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője arra helyezte a hangsúlyt, hogy az infláció beleszól a fizetésekbe: az előző években látott reálbérnövekedés tovább lassulhat az idén. Bár az első negyedévben még 6 százalékkal növekedtek a reálbérek, ugyanakkor az idei év egészében a járvány okozta bizonytalanság miatt a bérdinamika lassul, míg az infláció felgyorsul.

A két hatás eredőjeként – a mostani kilátások szerint – a reálbérindex éves átlagban 4-4,5 százalék körüli szintre mérséklődhet. A fizetésemelkedés inflációval korrigált mutatója, a reálbérindex 2017-ben még 10 százalék felett volt, 2018-ban és 2019-ben 8-8 százalék körül alakult, 2020-ban pedig 6,2 százalékos volt – emlékeztetett.

A keresetek első negyedévi emelkedését úgy látja, hogy az egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének köszönhető, másrészt a közszférában végrehajtott jelentősebb béremelések is szerepet játszottak benne.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Hirdetés

Hírek

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.